Vágólapra másolva!
Csak egy pontot szerzett a számára legfontosabb versenyhétvégén, és élete egyik legnagyobb csalódásának nevezte, hogy az első hungaroringi WTCC-futamon a rajt előtt kiesett. A főfutamon az első körös koccanások miatt járt pórul, de egyre biztatóbbnak látja a Honda tempóját.

Michelisz Norbert rendkívül csalódottan távozhat a Hungaroringről, miután a hazai WTCC versenyén csupán egy pontot sikerült gyűjtenie két futam alatt. Az első versenyen az 5. helyről indult volna, és a dobogót célozta meg, de esélyt sem kapott arra, hogy bizonyítson, mert motorhiba miatt már a felvezető körben kiesett. A két verseny között kicserélték a turbót a Hondában, ezért a második futamon már elindulhatott, de csak a rajtrács végére állhatott fel. Onnan egészen a 6. helyig jött előre, az utolsó körben azonban kitört a bal hátsó kereke, és csak tizedikként ért célba a sérült autóval.

A gyári Honda magyar versenyzője

élete egyik legnagyobb csalódásának nevezte

az első futamon történt kiesését. "Hihetetlenül rossz érzés. Technikai probléma miatt kiállni, pláne itthon... Ezer esetből szerintem egyszer fordul elő ilyen hiba, és most pont itt történt meg" - kesergett. "Valamiért ennek biztos így kellett történnie. Nehéz ezt megérteni, vagy túltennem magam rajta, de sajnos előfordul az ilyen."

Michelisz szerint várható volt, hogy a sok jó eredmény után egyszer sikertelen hétvégét zár Magyarországon. "Volt már nagyon sok szép pillanatom a Hungaroringen – amikor ott ültem a daruskocsiban, akkor is beszélgettem a pályabírókkal, és mesélték az élményeiket" - mondta. "Akkor felvillant bennem, hogy annyi szerencsés, jó, felejthetetlen pillanatom volt itt, hogy

Ennek ellenére persze rossz érzés, még nagyon nehéz feldolgozni."

Michelisz nagyokat csatázott a második versenyen - katt a galériához! Forrás: Farkas Péter - Origo

A második versenyen Michelisz végig sérült autóval versenyzett, mivel a rajt után keményen kellett csatáznia a jobb pozíciókért.

- erősítette meg. "Miután elrajtoltunk, az első kanyarban kívülről kellett kerülnöm a sort, mert előttem összementek, utána a 2-es szektorban is koccantam párat. Ekkor már éreztem, hogy ferde lett a kormányom, és gond van az autó felfüggesztésével, de nem izgultam nagyon. Ugyan tudtam, hogy a hátsó kerékkel nem stimmel valami, az autóm viselkedése konstans volt. Az utolsó két körben éreztem, hogy itt valami kezd nagyon elromlani, de azért nyomtam neki, mert biztos voltam benne, hogy kibírja az autó."

Egyre jobb a Honda

Michelisz hozzátette, idén bátrabban versenyezhet, hiszen a jóval nagyobb forrásokkal rendelkező gyári Hondánál kevésbé kell vigyáznia az autójára, mint a Zengő csapatnál. "Idén könnyebb helyzetben vagyok versenyzőként, mert azt várják tőlem, hogy nyomjam az első pillanattól az utolsóig" - mondta. "Most tényleg semmi mással nem kell foglalkoznom, csak azzal, hogy nyomjam a pedált. Az autó akár totálkáros is lehet, de természetesen nem ez a cél. Most is

A korábbi években kicsit talán visszavettem volna."

Rendkívül csalódott volt az első verseny után - katt a galériához! Forrás: Farkas Péter - Origo

A Honda a hétvégén a 70 kg-os ballaszttal is hasonló tempóra volt képes, mint az első két hétvégén, amikor még súlybüntetés nélkül versenyezhettek. Az Origo GPhírek kérdésére Michelisz elmondta, ő is úgy érzi, hogy egyre jobb az autójuk. "Amikor láttam, hogy meg tudok előzni valakit, és van egy kis tér előttem, akkor tudtam tovább gyorsulni még sérült autóval is" - mondta a második versenyről. "A bokszból kivezető körben volt lehetőségem (Yvan) Muller mögött menni, akkor éreztem, hogy legalább ugyanarra a tempóra vagyok képes."

Ha kívülről ránéznétek a franciaországi és a hungaroringi időmérő eredményére, és nem tudnátok, melyik hétvégén volt több súly az autóban, nem biztos, hogy mindenki jól tippelne" - mondta az újságíróknak.

Ficzának még sokat kell tanulnia

Az első versenyen a 9. helyen célba érő Ficza Ferenc a főfutamon nem szerzett pontot, a 14. helyen végzett. A hétvégét így is teljes sikerként könyveli el, hiszen mindkét futamon az volt a célja, hogy elérjen a kockás zászlóig, "a pontszerzés csak hab a tortán."

Ficza hangsúlyozta, hogy az első WTCC-s idényében a tanulásra helyezi hangsúlyt, hiszen még nagyon kevés tapasztalata van az új autójával, ráadásul

a vezetési stílusa is teljesen más, mint Micheliszé.

Az is időbe telik, mire hozzászokik az eddigi autóinál sokkal erősebb Honda Civichez. "Ahhoz a legnehezebb alkalmazkodni, hogy a gyors kanyarok tényleg nagyon gyorsak - ahol eddig 180 km/ó körül fordultam el, ezzel az autóval bőven 200 km/ó felett lehet elfordulni" - mondta az Origo GPhíreknek. "Meg kell szoknom, hogy nagyon nagy a tempó, a lassabb kanyarokban is sokkal gyorsabbak vagyunk. Ez az autó másképp fordul, a kanyarbejáratot is máshogy kell megoldani. Nagyon nehéz levinni az aszfaltra ezt a közel 400 lóerőt."

Ficza számára megtiszteltetés, hogy őt választották Michelisz helyére Forrás: Farkas Péter - Origo

Ficza hozzátette, "hatalmas megtiszteltetés", hogy ő lett Michelisz utódja a Zengő Motorsportnál, de szeretné a saját útját járni. "Olyan szempontból nem annyira érzem a nyomást, hogy tudom,

Persze nagyon motiváló, hogy Norbi ilyen fantasztikus eredményeket ér el. Ez kis nyomást is tesz rám, hiszen próbálok én is megfelelni, de igyekszem nem gondolni erre" - válaszolta az Origo GPhírek kérdésére.

A Hondák hétvégi eredményei egyébként egy ideig veszélyben voltak, az FIA sportfelügyelői ugyanis a szombati időmérő után azt gyanították, hogy a japán autók padlólemeze szabálytalan lehet. Az ügy kivizsgálása vasárnap is folytatódott, de a szövetség végül szabályosnak nyilvánította a Honda autóit, a gyártó semmilyen büntetést nem kapott.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!