Vágólapra másolva!
A Hungaroringhez hasonlóan a Malajziai Nagydíj helyszínét is újraaszfaltozták, sőt pár kanyart is átalakítottak. Nemsokára elkészülnek vele.

A Hungaroringhez hasonlóan a Sepang International Circuitre is új burkolat került az idei versenyszezon előtt, a Malajziai Nagydíjnak otthont adó pályán ugyanakkor más korrekciókat is elvégeztek. Többek között módosították kissé a 2-es kanyart, valamint a 15-öset, a célegyenesre ráfordító hajtűt, hogy megkönnyítsék az előzéseket. Ezen a helyen, a hosszú hátsó egyenes végén eddig is gyakoriak voltak a kifékezések.

Szepangon is ráncfelvarrást végeztek Forrás: FIA

A pálya honlapja szerint egyébként az 1-es, 2-es, 4-es, 5-ös, 7-es, 8-as, 9-es, 12-es és 15-ös kanyarnál is változtattak valamit „a jobb vezethetőség" érdekében, az 1-es, 4-es, 9-es, 12-es és 15-ös mellett pedig átalakították a rázóköveket és a bukóteret. Felújították a vízelvezető rendszert is.

Az 1999-ben átadott pályát Hermann Tilke tervezte, de a ráncfelvarrást a Dromo nevű olasz cég végzi. „Az új utolsó kanyar már kezd alakot ölteni" – mondta a február 15-én kezdődött munkálatokat irányító Jarno Zaffelli.

A felújított Szepangot május 8-ig kellene átadni, de a Dromónál azt állítják, az ütemterv előtt járnak, a munkálatok több mint felével már elkészültek. Az első verseny a World Superbike május 13-15. közötti fordulója lesz. A Malajziai Nagydíj hagyományosan a Forma-1-es szezon második futama volt, általában még márciusban került rá sor, az idén azonban csak október 2-án rendezik majd meg.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!