Vágólapra másolva!
A Mercedes technikai vezetője szerint Hamilton jobban járt volna, ha a bokszból kezdi a Kínai Nagydíjat. Rosberg úgy vélte, autójának balansza még soha sem volt olyan jó, mint Sanghajban.

Folytatódtak Lewis Hamilton viszontagságai a Kínai Nagydíjon is. Miután az erőforrás szombaton felfedezett hibája miatt csak az utolsó helyről rajtolhatott, már az első métereken balesetbe keveredett, így ismét a mezőny végén találta magát, ahonnan csak a 7. helyig tudott előre lépni. Pedig elmondása szerint mindent megpróbált, hogy kimaradjon a bajból.

„Jól rajtoltam, de mindig nehéz, amikor az ember hátulról indul, aztán elbotlik valamiben” – mondta Hamilton, aki tetemes, 36 pontos hátrányba került a futamot megnyerő csapattársához, Nico Rosberghez képest.

utána meg csak azzal foglalkoztam, hogy visszatornáztam magam” – nyilatkozta a tavalyi győztes, aki Kimi Räikkönent kikerülő Felipe Nasr Sauberjével ütközött az első kanyarban.

Hamilton elkerülhette volna a rajtbalesetet, ha a bokszból indul - katt a galériához! Forrás: AFP/Johannes Eisele

Ekkor még nem volt minden veszve Hamilton számára, mert röviddel később pályára lépett a Safety Car, így ledolgozhatta hátrányát, sőt a Mercedes egy egykörös „etappal” azt is elérte, hogy a szuperlágy gumit többé ne kelljen versenykörülmények között használnia. A taktikája viszont csak egy ideig működött, mert a futamon beragadt a rajtbalesetben szintén érintett Räikkönen mögé, így a mérnökei inkább átállították a közepes keverékű gumira.

Hamilton ezzel hosszúra nyújthatta az utolsó etapját, de a futam végére elfogytak a gumijai, és a kocsija sem volt csúcsformában. „Ezen a pályán elég jól lehet előzni, de az autóm eléggé megsérült. Nem tudom, mi, talán néhány aerodinamikai elem és a felfüggesztés is károsodott, mert őrülten rázkódott.

– tette hozzá. A Mercedes főnöke, Toto Wolff elárulta, hogy a verseny elején az autó alá került első szárny megrongálta az oldalsó légterelőt, amivel Hamilton jelentős leszorítóerőt vesztett, és gyorsabban koptak a gumijai is.

Úgy érezte, a kerékcserék miatt mindig visszaesett, ezért nem sok helyet tudott javítani, a végén pedig „már nem maradt semmi a gumikban.” Így a 6. helyezett Felipe Massát csak követni tudta, sőt az utolsó körben majdnem Max Verstappen is utolérte. „A versenyzés ilyen, nem zárult jól számunkra a hétvége, de innentől remélhetőleg már csak jobb jöhet” - reménykedett.

Rosberg közben ebből semmit sem tapasztalt, hiszen zavartalanul megnyerte a futamot,

csaknem 38 másodperc előnnyel a 2. helyezett Sebastian Vettel előtt.

„A versenyzés szempontjából a hétvége majdnem tökéletesen alakult számomra. Csak a rajt mehetett volna jobban, de szerencsére később vissza tudtam előzni Daniel (Ricciardót) az egyenesben, és onnantól előnyt építhettem ki. Azt kell mondanom, az autómnak még soha sem volt jobb balansza, mint ma” – nyilatkozta a győztes.

Rosberg nem cserélt kereket a Safety Car fázis idején, ezzel kimaradt a kavarodásból Forrás: AFP/Wang Zhao

Paddy Lowe, a Mercedes technikai vezetője szerint Rosberg rajtja ezúttal nem volt ideális, Hamiltoné viszont az eddigi legjobb volt az idén, de ebből most nem tudott hasznot húzni.

Ez végül is jobb döntés lett volna az első kanyarban történtek ismeretében” – ismerte el Lowe. „Lewis elakadt az előtte történő ütközések miatt, ehhez az is kellett, hogy az idén messze a legjobb rajtját produkálja. Minden összejött számára, így már az elején lépéshátrányba került” – mutatott rá a brit szakember.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!