Az F1 olyan, mint egy szappanopera, tele nyafogóval

Forma-1, Romain Grosjean, Haas-Ferrari, Kínai Nagydíj
Haas F1 Team's French driver Romain Grosjean steers his car during the second practice session for the Formula One Chinese Grand Prix in Shanghai on April 15, 2016. / AFP PHOTO / GREG BAKER
Vágólapra másolva!
Keményen visszaszólt a csapatát bíráló ellenfeleknek Gene Haas, aki szerint nem az ő problémájuk, hogy F1-es bemutatkozásuk rögtön sikereket hozott. Úgy véli, csak két igazi konstruktőr van a mezőnyben.

Meglepő sikerekkel mutatkozott be az F1-ben az amerikai Haas csapat, miután Romain Grosjean eredményeinek köszönhetően két futam után a konstruktőri pontverseny ideiglenes 5. helyén állnak. A Williams részéről Pat Symonds, és a Force Indiát képviselő Bob Fernley szinte rögtön bírálni is kezdte újonc ellenfelüket, mivel a mezőny többségével ellentétben amit csak lehet, a Ferraritól szereznek be, míg a többiek klasszikus értelemben vett konstruktőröknek tekintik magukat.

– jelentette ki Gene Haas az F1-ről. „Szerintem egy csomó sereghajtó csapat nem érti, hogy miről szól a versenyzés. Egy kissé talán jóllakottá váltak” – vélte az amerikai üzletember, aki a NASCAR-ban szerezte az autósporttal kapcsolatos tapasztalatait.

A Haas egyelőre nem áll jól Kínában, de az F1-es bemutatkozásuk egyelőre kifogástalan Forrás: AFP/Greg Baker

„Rengeteg nyafogó kerül elő az F1-ben, amikor a sikereink kerülnek szóba. Ugyan már, azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk” – közölte. „Feltérképeztük a kihívásokat, megoldást találtunk rájuk, pályára léptünk, és rájöttünk, hogy ez így működhet.

– mondta Haas, aki szerint a többiek problémája, ha nem tudnak gyorsabbak lenni náluk. Az amerikai csapattulajdonos már rögtön az Ausztrál Nagydíj után közölte, nem érti, hogy miért panaszkodnak az ellenfelek arra, hogy ők nem igazi konstruktőrök, mert általában a többiek is vásárolják az erőforrást az autóikhoz.

Sanghajban a Renault-ról megfeledkezve úgy vélte, hogy csak két igazi, önálló konstruktőr van a mezőnyben, a Ferrari és a Mercedes, mert elmondása szerint ők „nagyjából az alkatrészek 90%-át házon belül készítik a saját terveik alapján.”

Gene Haas a NASCAR-ban edződött Forrás: Stewart-Haas Racing via Getty Images/2015 Getty Images/Jared C. Tilton

„A másik kilenc csapat alapvetően ugyanúgy boldogul, mint mi. Nálunk nagyobb (a vásárolt alkatrészek) százalékos részaránya, de ők is külső beszállítóktól szereznek be alapvető összetevőket, például a motort. Mi a motort és a sebességváltót is külső forrástól vásároljuk, úgyhogy

Haas szerint „ők nem hallottak” arról, hogy az F1-ben öt évig sereghajtónak kellene lenniük. „Ezt valahogy figyelmen kívül hagytuk” – mondta a csapat tulajdonosa, és rámutatott, hogy rengeteg akadályt, köztük Bernie Ecclestone feltételeit kellett leküzdeniük ahhoz, hogy elindulhassanak a világbajnokságon.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!