Vágólapra másolva!
A pénteki második szabadedzésen legyőzték a Mercedeseket, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel mégsem volt feldobva. Nem tetszik nekik az autójuk, és főleg a gumik viselkedése.

Délelőtt még a Mercedesek, délután viszont már a Ferrarik végeztek az élen Sanghajban. Kimi Räikkönen 1 tizedmásodperccel gyorsabb volt csapattársánál, Sebastian Vettelnél, és bő 2 tizedet vert a Mercedest vezető Nico Rosbergre. Az edzés során úgy tűnt, a Ferrarik ismét versenyképesek a hosszabb és a rövidebb etapokon is, de Räikkönen panaszkodott a lágy abroncsokra, és délután is elárulta, hogy nem volt teljesen kibékülve az autójával.

„Meglátjuk, milyenek lesznek a körülmények” – utalt a szombatra várt esőre, amely teljesen felboríthatja a pénteki összképet, és a vasárnapi taktikába is beleszólhat. „Ma nem volt könnyű napunk, talán

a pálya. A szuperlágy gumival javult egy kicsit a helyzet, de közel sem volt az ideálishoz.”

Räikkönen volt a leggyorsabb pénteken, de nem tetszettek neki a gumik - Kattintásra galéria nyílik! Forrás: AFP/Greg Baker

Räikkönen a közepes keverékű gumit csak a viszontagságos délelőtti szabadedzésen próbálta ki, „de nem tűnt jónak.” Ugyanez volt a helyzet a lágy abronccsal is: a rádión dühösen arról faggatta a csapatot egy hosszú etap végén, hogy minek hagyják kint a pályán olyan sokáig. „A szuperlágy volt a legjobb, de ezt még túl korai megítélni” – tette hozzá a hétvégi legpuhább keverékkel kapcsolatban, amely a versenyen nagyon gyorsan elkophat.

Az autónk kellemesen vezethető, de a többi abroncsból elég nehéz kicsikarni a tapadást. A köröm oké volt, és a szuperlággyal futott hosszabb etapom is rendben ment.”

A finn pilóta délután gyorsabb tudott lenni csapattársánál, Sebastian Vettelnél, aki a 2. legjobb köridő teljesítése után visszavonult a bokszba. A Sky Sports szerint a Ferrari változtatott a német versenyző autójának beállításán, ehhez pedig időre volt szükségük. Vettel elismerte, egy-két részletet ellesett Räikkönen adataiból, de a saját autója kapcsán is látja, hol érdemes az elvesztett időt keresni. „A holnapi időjárás-előrejelzés kissé bizonytalan, de így is javulhatunk még.

de mindent összevetve rendben volt a köridőm” – foglalta össze, és a gumikezelést is kiemelte fejlesztendő területként. A Ferraritól szokatlan módon Vettel az egykörös tempójukat tartja a legbizatóbbnak, és úgy véli, éppen a hosszabb etapokon kell még előrelépniük.

Vettel szerint még csak egy körön jó a Ferrari - Kattintásra galéria nyílik! Forrás: AFP/Greg Baker

A Ferrari bokszába várhatóan a nagyfőnök, Sergio Marchionne is megérkezik a hétvégén, így a Scuderia számára mindenképpen fontos lenne, hogy az idén először mindkét autójuk célba érjen. Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke a péntek délutáni sajtótájékoztatón elmondta, elégedett az eddigi eredménnyel Sanghajban, de ő is korainak tartotta, hogy erre építeni kezdjenek.

„Jó napunk volt pénteken, de sajnos ezért nem osztanak rajthelyeket és pontokat. Kezdésnek jó volt” – jelentette ki, majd rámutatott az ellenfelük versenyképességére is. „A Mercedes az elmúlt tíz év során most a legerősebb” – jelentette ki. „Jobb munkát kell végeznünk náluk, ha nyerni akarunk ellenük.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!