Vágólapra másolva!
Három baleset is történt a Kínai Nagydíj első szabadedzésén, mindegyik összefüggésbe hozható a gumikkal, de a Pirelli szerint nem az abroncsaik felelősek a történtekért.

Leszakadtak a bal hátsó gumik a Kínai Nagydíj első szabadedzésén Felipe Massa és Kevin Magnussen autójáról. A Williams versenyzője már az edzés elején megpördült, és a bal hátsó keréktárcsájáról jól láthatóan levált az abroncs, majd később, kis sebességnél másodszor is ugyanez történt vele.

Később Magnussen Renault-ján szintén a bal hátsóval volt gond, a dán pilóta autójának felnijéről szintén levált a gumi.

A Williams és a Pirelli szakemberei is arra gyanakodtak, hogy a defektek nem okai, csupán következményei voltak valamilyen rendellenességnek. A brazil pilóta a Sky Sportsnak még az edzés alatt elismerte, fogalmuk sincs, mi okozta az első hibát, másodszor pedig lassú tempónál is hozzáért valami a gumihoz, de nem tudják, hogy miért.

A BBC tudósítója, Andrew Benson az edzés után a Williamstől azt az információt kapta, hogy „két felni lehetett a felelős, de azt még nem tudjuk megmondani, hogy a két eset egyforma volt-e. A mérnökök vizsgálják a történteket. Valami hozzáért a kerekekhez, de még nem tudjuk, hogy mi.”

Andreas Haupt, az Auto Motor und Sport riportere azt is megtudta Pat Symondstól, a csapat technikai igazgatójától, hogy a felniken mostanában nem változtattak - akár a fékhűtő csatorna is lehetett felelős a problémákért. A Pirelli a Twitteren megerősítette, hogy a Williams és a Renault defektjeit nem a gumik hibája okozta.

Tom Stallard, Jenson Button mérnöke már az edzés alatt azt mondta versenyzőjének a rádión, hogy a Williamsnél valószínűleg a karosszéria okozta a defektet, Magnussennél pedig arra gyanakodtak, hogy a nem kellően alapos takarítás miatt

törmelék maradt a pályán.

A dán pilótát a rádión esetleges fékhiba miatt óvatosságra intették, a defekt után pedig arról számolt be, hogy eltört az autóján a hátsó felfüggesztés.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!