Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone megerősítette, hogy az Európai Bizottság is vizsgálódik az F1 irányításával kapcsolatban. Rajtuk múlhat, hogy megoldódik-e a szabályalkotási patthelyzet.

Tavaly szeptemberben a Sauber és a Force India panaszt tett az Európai Bizottságnál, mert szerintük az F1-ben az EU versenyjogi szabályaival ellentétes a TV-s jogdíjakból befolyó pénzek elosztása, valamint a szabályalkotási folyamat is. Azt kifogásolták, hogy a nagy csapatok maguknak kedveznek a szabályok megírásakor, és az anyagiak terén is előnyösebb helyzetben vannak

Akkor úgy tűnt, az eljárás elsősorban Bernie Ecclestone és a CVC Capital Partners szempontjából lehet kellemetlen, de elképzelhető, hogy kifejezetten nekik és az FIA-nak jön majd jól az esetleges elmarasztalás. Ebben az esetben felbonthatók lennének azok a megállapodások, amelyek jelenleg megbénítják az F1 irányítását, és egyebek mellett az időmérővel kapcsolatos színjátékhoz vezettek.

Az ügyfélcsapatok a gyártók kezére játszanak Forrás: DPPI media

„Az Európai Bizottság kezd egy kicsit jobban érdeklődni a Forma-1 iránt, hogy tiszteletben tartjuk-e a versenyjogi törvényeket” – mondta Ecclestone az Auto Motor und Sportnak. „Ha valódi kételyeik lesznek,

– utalt azokra a két-kétoldalú megállapodásokra, amelyek a jogtulajdonos, az FIA és a csapatok együttműködését szabályozzák, és rögzítik, hogy kinek hány szavazata van a különböző szabályalkotó testületekben.

Ecclestone megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatnak az Európai Bizottsággal. A német szaklapnak ismét elmagyarázta, hogy a Mercedes fölénye miatt szabályváltozásokat szeretne elérni, de úgy véli, az élen álló istálló és a Ferrari szavazatokat vásárol.

Ebből következik, hogy az FIA és én csupán 1-1 szavazattal rendelkezünk.” Az F1 ügyvezetője korábban kartellezéssel is vádolta a sportban érintett autógyártókat, ők ezt hevesen visszautasították.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!