Vágólapra másolva!
Vasárnap újra nekifutnak az időmérő reformjának, de az nem valószínű, hogy visszatérnek a tavalyi rendszerhez. Több javaslat is van az asztalon.

A folyamatos kieséses időmérő Bahreinben sem volt izgalmasabb, mint két héttel ezelőtt, Melbourne-ben: noha a Q3-ban ezúttal kiélezettebb párharc zajlott a Mercedesek és a Ferrarik között, a Q2-ben nagyon hamar véget ért a küzdelem. Az utolsó percek alatt gyakorlatilag semmi nem történt azt leszámítva, hogy a Williamsek még megtettek pár felesleges kört.

Valószínűleg ez volt az utolsó eset, hogy az időmérőt ebben a formátumban rendezték, az F1-es csapatok, valamint Bernie Ecclestone és az FIA-elnök Jean Todt részvételével ugyanis

vasárnap délelőtt találkozót tartanak, amelyen megpróbálnak dűlőre jutni a Kínai Nagydíjtól alkalmazandó rendszerről.

Arra azonban sajtóértesülések szerint továbbra is kicsi az esély, hogy a Forma-1 egy az egyben visszatér a tavalyig használt időmérőhöz. Bár az Ecclestone által felvetett sorsolásos vagy súlybüntetéses szisztéma várhatóan úgysem kapná meg a szükséges, száz százalékos támogatást, a csapatok két változat közül választhatnak majd: az egyik, hogy extra gumikat kapnak a Q3-ra, a másik, hogy a Q3-ban a versenyzők egyenként tegyék meg a mért köreiket, fejenként mindegyikük csak egyet.

Todt azt szeretné, ha a Q1-ben és a Q2-ben maradna a folyamatos kiesés,

mert Melbourne-ben szerinte csak a Q3-mal volt komolyabb probléma – bár lehetséges, hogy a bahreini időmérő alapján kénytelen lesz változtatni a véleményén. „A sport érdekében remélhetőleg megegyezésre jutunk" – mondta még előtte. „Bízom benne, hogy a döntés tiszteletben fogja tartani a nézők, a sajtó, a promóterek és mindenki más érdekeit is."

A folyamatos kieséses rendszer Bahreinben sem hozott áttörést Forrás: DPPI media/Frederic Le Floc H

Todt azt állította, a Pirellit már az Ausztrál Nagydíj időmérője után megkérték, hogy a Q3 résztvevőinek szállítsanak egy-egy extra szett gumit, de az olasz gyártó ezt Bahreinben logisztikai okokból még nem tudta vállalni. Kínára azonban lenne rá lehetőség, igaz, plusz pénzért.

A helyzet azért különösen bonyolult, mert a döntéshozói fórumokon, a Stratégiai Munkacsoportban és az F1 Commissionben száz százalékos egyetértés kell a szabályokba iktatott folyamatos kieséses időmérő rendszerének módosításához. Ezt már a múlt héten sem sikerült elérni, mert négy csapat nem fogadta el a kompromisszumos megoldást, csak abba mentek volna bele, hogy a sport térjen vissza a tavalyi formátumhoz.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!