Társoldalunk:

A Haas nem mutat jó példát az F1-nek

2016.03.23. 13:34

A Williams technikai igazgatóját aggasztja, hogy az F1-es csapatok egyre kevésbé konstruktőrök, a meglepően jó eredménnyel debütáló Haas főnöke viszont úgy véli, sikerük jót tesz a sportnak.

Új istállót köszönthetett az F1 mezőnye az Ausztrál Nagydíjon: az amerikai Haas F1 Team 2010 óta az első, teljesen nulláról létrehozott csapat, ráadásul a Toyota 2002-es bemutatkozása óta szintén az első, amely történetének legelső futamán rögtön pontot szerzett. A siker egyik fontos összetevője, hogy a

Haas bevallottan szakítani akart a korábban próbálkozók példájával,

és amit csak lehet, megvásárolt a Ferraritól, ráadásul az olaszok a fejlesztés terén is együttműködnek velük.

Ezt a szabályok nem tiltják: bár elvárás, hogy minden istálló önállóan építse meg az autóját, és a váznak mindenképpen saját fejlesztésűnek kell lennie, bizonyos alkatrészek beszerezhetőek az ellenfelektől. Így az ügyfélcsapat rengeteg pénzt és időt takaríthat meg, ráadásul a versenyképességük szintje is gyorsan magasra emelkedhet. Ez viszont aggasztó lehet olyan istállók számára, amelyek a mai napig az önállóságra törekednek.  

A Williams egyik versenyzője, Felipe Massa végül Romain Grosjean előtt végzett, de a Haas-Ferrari bemutatkozása így is remekül sikerültForrás: DPPI media/Florent Gooden

„Szerintem a konstruktőri státusz fogalma egyre jobban megkopik” – panaszkodott Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója. „Egyesek szeretnék teljesen lerombolni. Szerintem amit a Haas csinált, az ő szempontjukból jó, viszont nem tudom, hogy ez-e a helyes irány az F1 számára. Teljesen megfelel a szabályoknak, amit csinálnak, de tényleg ez az, amit az F1 akar? Nem vagyok biztos benne” – mondta a brit, akivel motorszállítójuk, a Mercedes csapatfőnöke is egyetértett.

A Williams sem marad ki teljesen a körforgásból, hiszen az erőforrást a Mercedestől vásárolják, a saját fejlesztésű sebességváltójukat pedig eladják a Manornak, de

Symonds szerint a „listázott alkatrészek” kereskedése nem feltétlenül árt a sportnak.

„Ez lehetővé tette, hogy néhány értelmes dolgot eladjunk, például a sebességváltókat, amelyek sokba kerülnek, de csekély a teljesítményre gyakorolt hatásuk. Ez a jelenség azonban elburjánzott, és vannak, akik még jobban ki akarják terjeszteni.Én inkább azt szeretném, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak a konstruktőrök.”

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke az Ausztrál Nagydíj leintése után kijelentette, éveket spóroltak meg azzal, hogy a Ferrarival együttműködést alakítottak ki. Versenyzőjük, Romain Grosjean a 6. helyen ért célba, miután a piros zászlós szünetben kereket tudott cserélni, így a futam során egyszer sem állt ki a bokszba. A táv hátralévő kétharmada alatt így is meg tudta védeni a megszerzett pozícióját.

Grosjean profitált abból, hogy csapattársát, Esteban Gutiérrezt megtorpedózta Fernando Alonso, és a baleset miatt megszakították a futamotForrás: AFP/Paul Crock

„Ez jót tesz a Forma-1-nek” – jelentette ki az osztrák származású szakember, aki korábban a Jaguarnál és a Red Bullnál is dolgozott. Jön egy új csapat, és pontokat tud szerezni, ez elég menő. Viszont még csak egy verseny telt el. Az autónknak láthatóan adott a tempója, a középmezőnyben vagyunk, ez már önmagában is jó hír. Lesznek versenyek, amelyeken vissza fogunk esni, és akadnak majd olyanok, amelyeken előrébb tudunk kerülni. Benne vagyunk a sűrűjében.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!