Ricciardo az előzetes várakozásoknak megfelelően szerepelt az időmérőn, elmondása szerint a Red Bull a Kanadai Nagydíjtól lehet versenyképesebb. Megmutatták, milyen bukókeretet terveznek a glória helyett.
Változékony időjárásban bízott a Red Bull az Ausztrál Nagydíj szabadedzései után, de az időmérőn végül száraz maradt a pálya, így a megreformált lebonyolítás ellenére is érvényesült főbb versenytársaik előnye. Daniel Ricciardo eljutott ugyan a 8 fős létszámra korlátozott Q3-ba, Danyiil Kvjat viszont meglepetésre már a Q1-ben búcsúzott. Az ifjú orosz forgalomba került, majd a gumijai veszítettek a teljesítményükből, így a 18. helyen kiesett .
„Ez egy új rendszer, valakinek hibáznia kellett, ma pedig mi voltunk azok” – nyilatkozta Kvjat. „Akad bőven elemezni való a rövid Q1-es pályafutásunk alapján is. Holnap mindent beleadok, hogy keresztüljussak a mezőnyön. Nem lesz nagy élmény a 18. helyről rajtolni, de hosszúnak ígérkezik a verseny, és megpróbálok mindent kisajtolni belőle, hogy pontokkal térhessünk haza.”

A hazai pályán szereplő Ricciardo a délelőtti harmadik szabadedzésen és az időmérőn egyaránt a 8. helyet érdemelte ki, így a záró etapban is pályára léphetett, igaz, rögtön ki is esett. „Jó dolog beférni a Q3-ba, számítottunk arra, hogy nagyjából odaérhetünk a legjobb nyolc közé” – foglalta össze a Ricciardo. „Még egy tized további helyeket jelenthetett volna, de ez mindig így alakul” – mondta a Red Bull pilótája, aki ennyivel maximum Carlos Sainzot utasíthatta volna maga mögé.
Ricciardo úgy vélte, hogy az új időmérő rendszer a Q1-ben és a Q2-ben még rendben volt, mert a visszaszámlálás miatt növekedett a nyomás, és ez izgalmat okozhatott a rajongóknak”, de saját szemével is láthatta, hogy „a Q3 nem alakult jól, furcsa volt látni az autójukból kiszálló versenyzőket, amikor az edzés még tartott.”
A Red Bull az időmérőn a Mercedesek és a Ferrarik mellett testvércsapatuk, a Toro Rosso autóitól is kikapott annak ellenére, hogy Ricciardo szerint a Melbourne-ben használt TAG Heuer (Renault) erőforrás kicsit javult a tesztek óta. „Egyelőre nem beszélhetünk óriási előrelépésről. Amikor az ember néhány száz lóerős teljesítménnyel gazdálkodik, további 5-10 lóerő már nem váltja meg a világot, meg sem érezni, ha beletaposunk a pedálba” – nyilatkozta. A háromszoros futamgyőztes azt viszont elismerte, hogy az egyenesek utolsó negyedében tapasztalható, hogy jobban húz a motor, és belátható időn belül a fejlesztések egy mérföldkőhöz is elérhetnek. „Most arról van szó, hogy Montreal környékén kellene egy nagyobbat ugranunk, remélem akkor odacsaphatok a lovak közé, és a nyakamon is megérzem majd a G-erőket” – erősítette meg a beharangozott 35 lóerős ugrást.
Mozgalmasan alakul a Red Bull hétvégéje a pályán zajló események mellett is. Csütörtökön bejelentették, hogy technikai együttműködésbe kezdenek az Aston Martinnal, majd Christian Horner szombaton délután az elsők között kért bocsánatot a szurkolóktól a balul elsült időmérő miatt. Szerinte a döntéshozóknak feltartott kézzel el kell ismerniük, hogy törekvésük ellenére az új lebonyolítási rend nem izgalmasabb, hanem unalmas edzést eredményezett.
Horner a Mercedes által javasolt, és a Ferrarin kipróbált bukókeret ellen is szót emelt, az időmérő előtt nem sokkal pedig saját koncepciójuk látványtervét is közzétették. Ez gyakorlatilag egy kerettel megerősített, szélvédővel ellátott, és felül nyitott pilótafülke, amit a vadászrepülők ihlettek, és
a glória néven emlegetett megoldással ellentétben a kisebb testek ellen is védelmet nyújtana.
Egyelőre viszont még csak a 3D-s modellező szoftverekben létezik, ezért az FIA a másik változatot támogatja, amellyel éles kísérleteket is végeztek már.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!