Vágólapra másolva!
Ki nyersen, ki diplomatikusan, de gyakorlatilag mindenki katasztrofálisnak minősítette a Melbourne-ben bemutatkozó folyamatos kieséses rendszert. A legtöbben már a következő hétvégén visszatérnének a régihez.

Lehangolóan sikerült a Forma-1 új, folyamatos kieséses időmérőjének bemutatkozása az idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombatján. Bár leginkább a versenyt akarták feldobni vele,

a rajtrács nem keveredett meg különösebben,

az etapok eleje pedig nehezen követhető, míg a végük lapos volt. A hajrá a Q3-ban is elmaradt: az utolsó percekben csak a két Mercedes ment ki a pályára, mert rajtuk kívül már csak a Ferrarik voltak versenyben, ők azonban meg akartak spórolni egy-egy szett szuperlágy gumit.

Noha ez utóbbi nem írható közvetlenül az időmérő rovására, az szerepet játszhatott benne, hogy már a Q1 elején muszáj volt mindenkinek futnia legalább egy gyors kört. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen emiatt használt el akkor egy-egy extra szettet. A rendszer úgy működik, hogy az etapok utolsó 9 percében 90 másodpercenként kiesik valaki, de mivel a veszélyben lévő versenyzőknek a felvezető körrel együtt legalább 3 perccel korábban ki kell menniük a pályára, ha javítani akarnak, többen már előre kiszálltak az autójukból, mert erre esélyük sem volt.

Az etapok eleje kaotikus volt, a végén viszont ellaposodtak - katt a galériához! Forrás: AFP/Paul Crock

A Red Bull főnöke, Christian Horner elfogadhatatlannak tartja, hogy nincs esélyük visszavágni.

– mondta. „Kipróbáltuk, be kell látnunk, hogy nem működött."

Az időmérőt állítólag a promóterek nyomására szervezték át. A Stratégiai Munkacsoportba tagot delegáló csapatok – köztük a Red Bull is – megszavazták, pedig a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nyilvánosan kijelentette, hogy nem értenek egyet vele.

„Az időmérőn egyre nőnie kellene a feszültségnek, tanulnunk kell ebből. Most az a legfontosabb, hogy ne dugjuk a homokba a fejünket, hanem változtassunk" – mondta Horner. „Az a véleményem, hogy ezt a lépést már Bahreinre meg kell tennünk. Én visszatérnék az előző időmérőhöz. Az szerintem jobb volt."

Ecclestone szerint is "szar"

Egyetértett kollégájával a Mercedes csapatát irányító Toto Wolff is. Ő azt mondta, bár a közönségnek nem volt gondja a régi rendszerrel, „akik a jegyeket árulják, változást szerettek volna, és muszáj odafigyelnünk rájuk is." Wolff nem rejtette véka alá a véleményét.

„Én szoktam először hangoztatni, hogy bizonyos dolgokat nem kellene nyilvánosan megvitatni, de azt gondolom,

– jelentette ki. „Ha megpróbáljuk izgalmasabbá tenni a showt, de pont az ellenkezőjét érjük el, le kell ülnünk átgondolni, hogy mit tehetünk."

Bernie Ecclestone nem utazott el Melbourne-be, így a tévében nézte az időmérőt, amelyet keresetlen őszinteséggel egyszerűen „elég szarnak" nevezett. Szerinte „ez a formátum legfeljebb akkor érhetné el a kívánt hatást, ha a gyors srácok kicsúsznának, vagy valami ostobaságot követnének el. Attól összekeveredne a rajtrács, mert ez volt a célunk. Csakhogy úgy tűnik, a Mercedes még mindig elég erős."

A Forma-1 nagyura biztos benne, hogy már a következő versenyre, a Bahreini Nagydíjra meg lehet változtatni a rendszert, ő azonban nem térne vissza a régihez, mivel az szerinte kiszámíthatóvá tenné az eredményt, megint állandó Mercedes-fölényt hozva. Ecclestone újra felvetette a korábbi ötletét, amelyet a csapatok leszavaztak: a tavalyig használt időmérőt módosítaná úgy, hogy

a legutóbbi verseny győztese eleve időbüntetést kapna.

„Bármelyikünk eladhatná a teljes vagyonát, és feltehetné a pénzt Hamilton győzelmére. A közönség nem ezt akarja látni" – vélte.

A pilótáknak sem jön be

Maguk a versenyzők sem fogadták lelkesen a folyamatos kieséses rendszert, bár azt mondták, az időmérő pontosan úgy alakult, ahogy várták. „Nem értem, most miért van mindenki meglepve. Mindannyian előre megmondtuk, hogy ilyen lesz" – állította Sebastian Vettel, aki a két Mercedes mögött a 3. rajtkockát szerezte meg. „Azt kérték, várjunk, nézzük meg. Hát, most láttuk, és szerintem nem volt túl izgalmas."

A versenyzők sem voltak elragadtatva a reformtól - katt a galériához! Forrás: AFP/Saeed Khan

„Az eleje kicsit fejetlen volt, mert mindenki keményen nyomta, hogy fusson egy gyors kört, mielőtt megkezdődnek a kiesések. Ezért jól kellett manőverezni a forgalomban, de teljesen értelmetlenül, hiszen az időmérő elég hosszú ahhoz, hogy normálisan is legyen idő mindenre."

A pole-t megkaparintó Lewis Hamilton is visszatérne a régi rendszerhez, bár ő nem volt túl kritikus az újjal sem, mondván, kísérletezés nélkül nem lehet fejlődni. Vettel szerint azonban a szabályalkotóknak felelőssége is van, nem változtatgathatják össze-vissza a szabályokat. Nico Rosberg inkább a csapattársával értett egyet: ő

megtartaná az új időmérőt, de a Q3-ban a folyamatos kiesés nélkül,

úgy, hogy mindenki akkor mehessen ki a pályára, amikor akar.

Ecclestone már vasárnapra meg is szervezett egy csapatfőnöki válságértekezletet a melbourne-i paddockba. Száz százalékos egyetértés esetén tényleg van rá esély, hogy már két hét múlva, Bahreinben más időmérő lesz.

Fernando Alonso azt nehezményezi, hogy a Melbourne-ben bemutatkozott lebonyolítási rend szerinte a nagy csapatoknak kedvez. „Ezek a szabályok igazságtalanok a kisebb vagy kevésbé versenyképes istállókkal szemben, mert már a Q1-ben el kellett használnunk az összes guminkat, így a Q2-ben csak egyetlen lehetőségünk maradt" – árulta el.

Szavazzon!

Mi legyen az időmérővel?

A rajtrács végül az új rendszer ellenére a papírformát hozta: az első két rajtsort a Mercedes és a Ferrari sajátította ki. Csak a Red Bull-os Danyiil Kvjat korai kiesése és a williamses Valtteri Bottas 11. helyezése okozott némi meglepetést.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!