Vágólapra másolva!
Ez a véleménye a csapat versenyigazgatójának, Eric Boullier-nek, aki szerint felelőtlenség lenne megígérni, hogy a spanyol 2017-ben világbajnok lehet velük.

Fernando Alonso tavaly igazolt át a Ferraritól a McLarenhez, ahová 2017 végéig köti szerződés. Ennek ellenére a télen már arról kezdtek pletykálni, hogy az idén szabadságot vehet ki, ha a teszteken úgy tűnik, a csapatnak nem sikerült előrelépnie az egy évvel ezelőttihez képest, amikor a Forma-1-be motorszállítóként visszatérő Honda oldalán végigszenvedték a szezont.

Hogy Alonso 2017 után is marad-e a McLarennél, azt egyelőre lehetetlen megjósolni, de az istálló versenyigazgatója, Eric Boullier szerint „bolondság" lenne a részéről három év után bedobni a törölközőt. Habár a spanyol versenyző annak ellenére

tíz évvel ezelőtt, 2006-ban nyerte második, egyben eddig utolsó vb-címét,

hogy a mezőny egyik legjobbjának tartják, Boullier szerint biztosat ők sem tudnak ígérni neki.

A McLaren nem tud vb-címet ígérni Alonsónak Forrás: AFP/Jose Jordan

„Nem tűzhetünk ki egy konkrét határidőt" – nyilatkozta az Autosportnak. „Az autósportban nem lehet olyan mondani, hogy 'három év múlva világbajnok leszek.' Aki ezt állítja, téved. Legfeljebb annak a kijelentésnek van értelme, hogy 'három-öt éven belül világbajnokok leszünk.' Ezzel egyet tudok érteni, de azt nem ígérhetem, hogy 2017-ben megnyerjük a vb-t."

„Bolondság lenne tőle már három év után kiszállni" – tette hozzá Alonsóról.

Boullier elismerte, hogy a 34 éves Alonso és a 36 éves Button –

akik nemcsak az F1 egyik legerősebb, hanem a legidősebb pilótapárosát is alkotják

– kezdenek kifutni az időből, de reméli, hogy a McLaren átlátható működésének köszönhetően átgondolt döntést tudnak majd hozni a jövőjükről. „Látják, hogy mennyit fejlődtünk" – vélte. „Egyelőre nem aggódnak túlzottan amiatt, hogy elfogy az idejük."

Button pályafutása kis híján már 2014 után befejeződött, amikor a McLaren hezitált, hogy Alonso érkezése miatt tőle vagy Kevin Magnussentől váljon meg. Végül Buttonnak szavaztak bizalmat, aki Boullier szerint az utóbbi időben jobban kivette a részét a csapat munkájából, mint előzőleg.

„Mivel ismeri az istálló gyökereit, a visszajelzései már természetesen jönnek. Tudja, kiben és miben bízhat meg, és tisztában van azzal is, hogy hol állunk, merre tartunk" – mondta.

A McLaren idei előszezonja sokkal sikeresebb volt a tavalyinál.

Napi átlagban csaknem háromszor annyi, 413 km-t tudtak megtenni a teszteken, mint egy évvel ezelőtt, az időeredmények alapján azonban továbbra is a sereghajtók között voltak.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!