Vágólapra másolva!
A német pilóta szerint legfőbb ellenfeleik mindenképpen közelebb kerültek hozzájuk, de ők szándékosan nem mutatták meg, mire képesek. A McLaren még nem készült fel teljesen Melbourne-re.

A Ferrari futotta a legjobb időket a barcelonai teszt során, de a korrigált adatok alapján továbbra is a Mercedes tűnik a leggyorsabbnak, ráadásul megdöbbenő távokat futottak le szinte hiba nélkül. Nico Rosberg ennek ellenére igen óvatosan fogalmazott, amikor az esélyekről kérdezték.

– jelentette ki. „Nagyon gyorsak voltak. Minden csapatnak megvannak a stratégiái, többé-kevésbé tudjuk, hogy mennyi üzemanyaggal mentek, és ők is tudják, hogy mi mennyit vittünk, szóval nagyjából képben vagyunk azzal, hogy hol tartunk a Ferrarihoz képest, ezért mondom, hogy igen szoros az állás. Abban nem vagyok biztos, hogy előttük vagy mögöttük vagyunk.”

Rosberg jól szerepelt a téli teszteken Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jens Buettner

Rosberg elmondta, szándékosan nem mutatták meg, hogy milyen tempóra lenne képes a Mercedes, de a lágy keverékű abroncsokat így is kipróbálták, és elégedettségének adott hangot. A BBC számítása szerint aggodalomra nincs oka, hiszen az egykörös tempó tekintetében a korrigált becslés szerint a német pilóta volt a leggyorsabb, 1:22.6-os idővel, míg a ferraris Kimi Räikkönen 1:22.9-re lett volna képes.

Versenyszimuláció terén Lewis Hamilton átlagos körideje volt a legjobb

1:29.1-gyel, Rosbergnek 1:29.3-at számoltak ki, Räikkönennek 1:29.4-et.

A Sky Sports ismegvizsgálta a két élcsapat versenyzői által futott versenyszimulációkat. Ezeket természetesen nehéz összehasonlítani, mert más napokon, más körszámmal, és más eloszlásban futották őket, de irányadónak érdekes lehet, hogy a köridőátlag tekintetében Hamilton 1:28.98-at, Rosberg 1:29.22-t, Räikkönen 1:29.32-t, Vettel pedig 1:29.47-et futott. Az adatok alapján tehát

szoros verseny várható,

de Vettel azért óva intett attól, hogy a számokat nagyon komolyan vegyük.

Vettel a tempó tekintetében egyelőre nem nőtt Räikkönen fölé Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jens Buettner

„Régen az volt a kérdés, hogy milyen sok vagy milyen kevés üzemanyaggal ment az ember, manapság viszont már legalább 10 másik szempontot figyelembe kell venni, amikor az időtáblázatra nézünk” – nyilatkozta Sebastian Vettel. „Ezért végül is

az erősorrendben. Az autónk jó érzetet kelt, nekem ez a lényeg” – foglalta össze.

Vettel érvelését támasztja alá, hogy bár a csapatok már az új, 2016-os karosszériáikat tesztelték, a McLaren elismerte, hogy nem értek a programjuk végére, és csak Melbourne-ben fog teljesen összeállni az autójuk, mert bizonyos fejlesztéseket egyelőre nem volt idejük kipróbálni. Eric Boullier nyilatkozatáról pénteki tudósításunkban számoltunk be.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!