Vágólapra másolva!
Az STR11 az első teszten beváltotta a várakozásokat, a konstruktőri 5. helyen szeretnének végezni vele.

Miután a múlt heti teszten még egyszínű autóval vett részt, a Toro Rosso kedd reggel, a második barcelonai teszt nyitónapján az idénre szánt festésébe öltöztetve is megmutatta az új STR11-et, amellyel a csapat főnöke, Franz Tost szerint

a konstruktőri 5. helyen szeretnének végezni.

„2015 után az idén remélhetőleg sokkal megbízhatóbb autónk lesz, mert tavaly sok versenyről kiestünk. Bízom benne, hogy a télen fejlődtünk" – mondta, hozzátéve, hogy az első teszt négy napja alatt az STR11 2081 km-t tett meg.

Az STR11 Forrás: 2016 Getty Images/Dan Istitene

Ezt csak a Mercedes múlta felül, ami különösen meglepő annak fényében, hogy

a tavaly még Renault-val versenyző Toro Rossónak lóhalálában kellett átalakítania az új autóját a Ferrari motorhoz,

és mivel későn váltottak beszállítót, jelentős részben találgatniuk kellett. Tost azt állította, pozitívan viszonyul az új partnerükhöz.

Max Verstappen és Carlos Sainz az STR11-gyel Barcelonában Forrás: 2016 Getty Images/Peter Fox

„Azért váltottunk a Ferrarira, mert régen nagyon sikeres és professzionális együttműködést folytattunk velük, és a múlt heti, Barcelonában rendezett első teszt után meg vagyok győződve róla, hogy helyes döntést hoztunk" – jelentette ki.

A Toro Rosso technikai igazgatója, James Key is azt mondta, az STR11 eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az autót szerinte harmadannyi idő alatt gyártották le, mint szokták, de azt még nem tudják, az erősorrendben hol foglal helyet. A kis csapat számára külön nehézséget jelent, hogy nagytestvére, a Red Bull a Renault ügyfele maradt.

Az STR11 Forrás: 2016 Getty Images/Dan Istitene

„Úgy véljük, aerodinamikailag fejlődtünk, ez tavaly is az egyik erősségünk volt" – magyarázta. „Az STR11-gyel ki akartunk próbálni pár új ötletet. A többségük az elvárásoknak megfelelően működik.

ezen a téren tavaly gyengék voltunk."

A Ferrarit Key is előrelépésnek tartja a Renault-hoz képest. „Az eddig látottak alapján a motorunk tisztességes előrelépés" – mondta. „Keményen kellett dolgozunk azon, hogy beépítsük az autóba, de sikerült. Eddig minden simán ment, a megbízhatóság nagyon jó volt. Persze 2015-ös specifikációjú, nem 2016-os, majd meglátjuk, ebből mi sül ki. Egyelőre elégedettek vagyunk vele."

Az STR11 Forrás: 2016 Getty Images/Dan Istitene

A gyári Ferrarival, valamint a Sauberrel és a Haasszal ellentétben

a Toro Rosso az olaszok tavalyi motorját kapja meg,

jóllehet, annak az utolsó, szezonvégi változatát. A fejlesztések hiánya miatt az idény során egyre nagyobb hátrányba kerülhetnek.

A korábban bemutatott autók:

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!