Vágólapra másolva!
Pascal Wehrlein csapattársa a Manornál a GP2-ből érkező, indonéz Rio Haryanto lesz. A brit kis csapat mindegyik tavalyi pilótájától megvált, és a Mercedes protezsáltja mellett egy fizetős versenyzőt választott. 

Az F1 történetében először egy indonéz pilóta is a mezőny tagja lesz, miután a Manor csütörtökön megerősítette, hogy a GP2-es futamgyőztes, Rio Haryanto lesz a korábban már bejelentett Pascal Wehrlein csapattársa az idén Mercedes motorokra váltó istállónál. A 23 esztendős pilóta tavaly három győzelmet aratott a GP2-ben, és az összetett 4. helyén zárt. Sajtóhírek szerint

komoly szponzorok állnak mögötte,

ez tette vonzóvá a csődtől tavaly megmentett kis csapat számára. Korábban úgy tűnt, a Manor három pilótát fog vetésforgószerűen versenyeztetni, végül azonban nem így lesz.

„A Manor Racingnek izgalmas jövőképe és ambiciózus tervei vannak" – nyilatkozta Haryanto. „Remek csomagot állítottak össze, alig várom, hogy autóba ülhessek. Melbourne jelentőségteljes pillanatokat hoz majd nekem, a hazámnak, a támogatóimnak és a rajongóimnak. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki velem van, amióta együléses autókkal kezdtem versenyezni. 2016-ban meghálálhatom ezt, egész Ázsiát képviselhetem az F1-ben."

Rio Haryanto lesz Wehrlein csapattársa a Manornál Forrás: Manor

Haryanto természetesen már a jövő hétfőn kezdődő barcelonai teszten bemutatkozik, bár

az F1-es közeg nem teljesen ismeretlen számára,

hiszen 2010-ben már kipróbálhatta a Manor elődjének tekinthető Virgin egyik F1-es autóját, miután a GP3-ban a csapat legeredményesebb versenyzője volt. A tavalyi Pirelli-teszten pedig az F1-es Manort is vezette. Az istálló jelenlegi tulajdonosa, Stephen Fitzpatrick is üdvözölte a csapathoz tulajdonképpen visszatérő pilótát.

„Örömmel jelentjük be Riót, aki 2016-ban a másik pilótánk lesz" – mondta. „Rio azóta versenyez, hogy hatéves korában először beülhetett egy gokartba. Állhatatosan dolgozik a pályán és azon kívül is, a tavalyi GP2-es csatákban igen mély benyomást tett ránk. Rio hatalmas indonéziai támogatottsága nagyszerű a csapat és az F1 számára is. A támogatói igazán elkötelezettek voltak, hogy a rajtrácson láthassák őt, és biztosak vagyunk benne, hogy ő is élvezni fogja az idén rá váró küzdelmeket."

Az F1 2016-os mezőnye

CsapatVersenyző 1Versenyző 2
MercedesLewis HamiltonNico Rosberg
FerrariSebastian VettelKimi Räikkönen
Williams-MercedesValtteri BottasFelipe Massa
Red Bull-TAG HeuerDaniel RicciardoDanyiil Kvjat
Force India-MercedesNico HülkenbergSergio Pérez
RenaultKevin Magnussen
Jolyon Palmer
Toro Rosso-FerrariMax VerstappenCarlos Sainz
Sauber-FerrariFelipe NasrMarcus Ericsson
McLaren-HondaFernando AlonsoJenson Button
Manor-MercedesPascal WehrleinRio Haryanto
Haas-FerrariRomain GrosjeanEsteban Gutiérrez

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!