Vágólapra másolva!
Rob Smedley, a csapat vezető versenymérnöke elismerte, nagyon bosszantotta, hogy a Williams tavaly a lassú pályákon visszaesett a középmezőnybe. Úgy véli, minden korábbinál nehezebb lesz megtartaniuk a minimális célként meghatározott 3. helyet a konstruktőri értékelésben.

Rob Smedley, a csapat vezető versenymérnöke elismerte, nagyon bosszantotta, hogy a Williams tavaly a lassú pályákon visszaesett a középmezőnybe. Úgy véli, minden korábbinál nehezebb lesz megtartaniuk a minimális célként meghatározott 3. helyet a konstruktőri értékelésben.

Az eredmények alapján sikertörténetként értékelhető a Williams szereplése az elmúlt két szezon során, hiszen míg előtte évekig a pontszerzés is alig jött össze a versenyzőiknek, a Mercedes motorral és megerősített személyi állománnyal stabilan hozták a konstruktőri bajnokság 3. helyét. Tavaly viszont már egyértelműen a Mercedes és a Ferrari mögé szorultak, sőt a szezon végén még a Force India is fenyegetést jelentett számukra.

A Williams az elmúlt két évben a konstruktőri összetett 3. helyén végzett Forrás: AFP/Alfredo Estrella

„A Force Indiától látottak arra vezethetők vissza, hogy ők folytatták a fejlesztést, amikor a többiek már leálltak vele" – magyarázta az Autosportnak Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke. „Keményen és okosan dolgoztak, jobban megtanulták, hogyan működtessék eredményesen az autójukat, és kevesebbet is hibáztak. Ezek mind komoly fejlődést hoztak számukra, és magabiztossá teszik őket az idén" – vélte a mérnök, aki szerint arra kell készülniük, hogy bárki legyőzheti őket.

A Williams célja, hogy az istálló autói ismét a győzelemért küzdjenek, de a 2014-es fellángolás, egy pole pozíció és számos dobogós hely után 2015-re távolabb kerültek az élmezőnytől. Az is világossá vált, hogy az operatív hibáik mellett az autójuk esőben és a lassú kanyarokban nem működik elég jól, és nem bánik elég hatékonyan a gumikkal.

„Változatlanul nagy erőkkel próbálunk javítani ezen" – erősítette meg Smedley.

Még akkor is, ha a 40-es éveimre már megtanultam ezt méltósággal elviselni. Utálok elmenni Monacóba, és rossz képet festeni a csapatról, nem szerettem Abu-Dzabit sem, mert egyszerűen rossz volt ránk nézni. Személyesen is felelősnek éreztem magam a történtekért, ezért is fektetek nagy energiákat abba, hogy rendet tegyünk."

Smedley korábban minimális elvárásnak nevezte, hogy megtartsák a konstruktőri pontverseny 3. helyét, de

elismerte, 2016-ban ez már „nagyságrendekkel nehezebb" lesz, mint az előző években volt.

A mérnök szerint 2014-ben jól lecsapták a „magas labdákat", ám tavaly ezekből már kevesebb volt, és az idén „tovább csökken a hozadék", így számukra újszerű fejlesztési elveket próbálnak sikerre vinni.

„Most ezekre kell koncentrálnom, mert operatív szempontból nincsenek nagy hiányosságok, ha eltekintünk a buta hibáktól, amelyeket ekkora nyomás alatt olykor mindenki elkövet. A feladat nem könnyű, mert a verseny egyre keményebb lesz, a befektetett erőfeszítésekhez képest a hozadék pedig egyre kisebb. Tavaly meghoztunk néhány stratégiai döntést annak érdekében, hogy minél hamarabb fejleszteni kezdjük az új autót, és reméljük, a kockázatvállalás kifizetődik."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!