Társoldalunk:

Verstappen: A Ferrari motor körönként 1 másodpercet hoz

2016.02.03. 12:34

A tavalyi szezon meglepetésembere nagy ugrást vár a Toro Rossóba idén bekerülő 2015-ös Ferrari motortól, de úgy véli, az ellenfelek komoly fejlesztéseket kapnak majd az újabb erőforrásukhoz.

A Red Bull-lal ellentétben a Toro Rosso a 2015-ös szezon végén megvált a Renault erőforrásoktól, és idén a tavalyi Ferrari motorokat szerelik be az autójukba, valamint saját fejlesztésű sebességváltóval is készülnek. Az olasz istálló tavaly végig szenvedett a megbízhatósági problémáktól, a lóerőhiányt pedig ifjú és bátor pilótáik látványos előzéseivel próbálták ellensúlyozni. A 2015-ös év egyik meglepetésembere, Max Verstappen úgy véli, jelentős előrelépést várhatnak a Ferrari motorjától.

„Körönként 8 tized- és 1 másodperc között, ami természetesen igen sok” – mondta a várt teljesítménynövekedésről a holland Peptalk című showműsorban. „Az a gond, hogy számunkra a 2015-ös motor áll rendelkezésre, és a többiek a 2016-ost kapják majd, így e téren természetesen fejlődésre számíthatnak. Majd meglátjuk, mi lesz, számunkra így is pozitív a helyzet. Szerintem a legtöbb csapatnál nagyobbat léphetünk előre.”

Hosszabb tengelytávú Toro Rosso jön, Ferrari motorralForrás: AFP

A technikai változások miatt a Toro Rosso az idei szezonra egy, a korábbinál nagyobb tengelytávú autót készít. Ez általában jelentősen befolyásolja a versenyzőket, mivel stílusukat igazítani kell a megváltozott paraméterekhez, de Verstappent ez nem aggasztja, holott mindössze kétévnyi formulaautós tapasztalat van a háta mögött, és csupán a tavalyi volt az első év, amit végig az F1-ben töltött el.

„Mindent összevetve szerintem az én szempontomból nem lesz sok változás” – mondta. „Gondolom, az autó stabilabb lesz a gyors kanyarokban, és nehezebben fordul majd a lassúakban, de ez nem lesz nagy ügy. A szabályok sem változtak sokat” – foglalta össze az ifjú holland. „Számunkra a legnagyobb változást a motor jelenti, és az autó orra is kicsit más lesz, de alapvetően nem láthatunk majd nagy eltéréseket” – vélte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!