Vágólapra másolva!
Christian Horner a McLarent akarta így meggyengíteni, de a trükk visszafelé sült el.

Christian Horner, a Red Bull főnöke az F1 Racingben érdekes kulisszatitkot árult el: 2012-ben ő irányította a Mercedeshez Lewis Hamiltont, aki a McLarenből kiábrándulva először a Milton Keynes-i csapatot kereste meg.

„Nagyon szeretett volna nálunk versenyezni" – állítja Horner. „2012-ben megkeresett, hogy hozzánk akar jönni, de akkoriban esélytelen volt, hogy Sebastian Vettel mellett tudjunk helyet szorítani számára."

A Red Bulltól küldték a Mercedeshez Hamiltont Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Horner jó ötletnek hitte, hogy az új csapatot kereső Hamiltonnak a Mercedest ajánlja, amely még jóval veszélytelenebbnek tűnt a McLarennél. „A McLaren 2011-ben és 2012-ben nagyon erős volt, ezért

– magyarázta. „Ha már mi nem tudtuk leszerződtetni, arra biztattam Niki Laudát, hogy szerezzék meg ők. Ezzel az volt a szándékom, hogy meggyengítsem a McLarent. Nem számítottam rá, hogy a Mercedes ilyen bitang erős lesz."

A fondorlatos terv megbosszulta magát: a Mercedes 2013-ban még csak ébredezett, de egy évvel később, a turbómotorok bevezetésével a Forma-1 meghatározó erejévé vált, és Hamilton sorozatban két vb-címet szerzett velük, míg a Red Bull elvesztette vezető pozícióját.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!