Vágólapra másolva!
Az FIA küldöttsége, élén az elnök Jean Todttal, csütörtökön vatikáni audiencián járt.

Az FIA elnöke, Jean Todt egy küldöttség élén csütörtökön a Vatikánba látogatott, és találkozott Ferenc pápával, akit arra kért, imádkozzon Michael Schumacherért is. A Forma-1 német klasszisa még 2013 decemberében szenvedett súlyos fejsérüléssel járó síbalesetet. Jelenleg az otthonában ápolják, az állapotáról hivatalosan semmit nem lehet tudni.

„Megkérdeztem, hogy imádkozna-e érte, és azt mondta, mindenképpen" – nyilatkozta Todt, a Ferrari egykori csapatfőnöke a Vatikáni Rádiónak. „Ferenc pápa ismeri Schumachert, akiről mindenki tudja, hogy közel áll a szívemhez. A családhoz tartozik."

Schumacher két éve szenvedett síbalesetet Forrás: AFP

Todt – aki az ENSZ közlekedésbiztonsági küldötte is egyben – egyébként elsősorban azért járt az audiencián a feleségével, az FIA nagyköveteként is tevékenykedő Michelle Yeoh-val, hogy a pápa támogatását kérje a biztonságosabb közlekedést elősegítő közúti szabályok bevezetéséhez.

Bemutatta neki a Luc Besson által rendezett „Mentsük meg a gyerekek életét!" című megrázó kisfilmet is (lásd lent!), amely arra hívja fel a figyelmet, hogy világszerte mintegy ötszáz gyermek hal meg közúti balesetben nap, mint nap. A probléma elsősorban a fejlődő országokat érinti, nemzetközi szinten ez a vezető halálok a 15-29 évesek korosztályában.

Todt azt mondta, Ferenc pápa támogatásával a #SaveKidsLives kampány üzenetét könnyebb lesz eljuttatni a világ minden pontjára.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!