Vágólapra másolva!
A Volkswagen sportigazgatójával, Jost Capitóval erősítenek. Ron Dennis és Eric Boullier pozíciója változatlan marad.

A McLaren csütörtökön bejelentette, hogy leszerződtették a Volkswagen sportigazgatóját, Jost Capitót, aki vezérigazgatóként fogja irányítani a vállalat versenyrészlegét. Capito akkor fogja megkezdeni a munkát a McLarennél, miután a Volkswagennél kinevezik az utódját.

Az eddigi vezérigazgató, Jonathan Neale ezentúl a McLaren Technology Group ügyvezető igazgatóként dolgozik, melynek vezérigazgatója, Ron Dennis és a versenyigazgató Eric Boullier marad az eredeti pozíciójában. Neale-t 2014-ben eredetileg is csak ideiglenesen nevezték ki a versenyrészleg vezérigazgatójának, akkor Dennis azt nyilatkozta, nem szeretne elhamarkodottan kinevezni egy állandó szakembert a posztra.

Dennis biztos benne, hogy Capito segíthet a csapatnak túljutni a jelenlegi nehéz időszakon. „Először tavaly nyáron beszéltem Josttal. Nagyon meggyőzött a személyisége, árad belőle a versenyszellem és az ambíció. Ráadásul hatalmas tapasztalattal rendelkezik az autóipar és az autóversenyzés terén, miután vezető pozícióban dolgozott a BMW-nél, a Porschénél, a Fordnál, a Saubernél és 2012 óta a Volkswagennél. Utóbbi vállalat ralicsapatát 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben zsinórban három világbajnoki címhez segítette."

Capito három világbajnoki címhez segítette a Volkswagen ralicsapatát Forrás: Volkswagen Motorsport

Dennis szerint Capito „rendkívül nagy tudással rendelkezik a Forma-1-ről, és szenvedélyesen szereti" azt. „Biztos vagyok benne, hogy remekül fog együtt dolgozni Eric Boullier-ével és a McLaren Racing összes tagjával. Az eddigi nagyszerű munkát folytatva továbbra is a futamgyőzelmek és a világbajnoki sikerek felé fogják terelni a csapatot" – jelentette ki.

A Volkswagen igazgatótanácsának egyik tagja, Frank Welsch is méltatta Capito érdemeit. „A Polo R WRC-vel nyert három rali-világbajnoki címünk jelenti a Volkswagen történetének legnagyobb sportsikerét, és ebben a sikerben Jost Capitónak kulcsfontosságú szerepe volt" – mondta.

Az áthelyezett Neale állítása szerint egy nagyobb területet lefedő munkakörben fog dolgozni, de továbbra is támogatja majd Dennis és Capito munkáját. „Nem feledkezem meg azonban az új felelősségi körömről sem. Nagyon várom már, hogy a tágabb iparágban szerzett tapasztalataimat a McLaren Technology Groupnál is hasznosíthassam."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!