Vágólapra másolva!
A korábbi négyszeres világbajnok szerint eljött az ideje, hogy a rengeteg bírálat után végre a megoldásokra koncentráljanak az F1-ben. Szerinte minden területen változtatni kell.

A négyszeres világbajnok Alain Prost korábban gyakran nyilatkozott arról, hogy szerinte miért csökken évek óta a Forma-1 népszerűsége, de a Motorsport.com-nak adott legutóbbi nyilatkozatában már nem volt hajlandó a problémákat részletezni. Szerinte az F1-et az utóbbi időben mindenki csak kritizálta ahelyett, hogy hatékony megoldásokat dolgoztak volna ki a sport népszerűsítésére.

„Ebbe nem igazán akarok belemenni, és el is mondom, miért: az emberek mindig csak egyvalamit emlegetnek, azt, hogy milyen problémák vannak az F1-gyel" – mondta a francia, amikor a gondokról kérdezték. Szerinte hibás megközelítés, ha valaki csak egy-egy problémás területen szeretne változásokat látni, mert a Forma-1-nek átfogó reformokra van szüksége.

Prost szerint nem elég az autókon változtatni Forrás: AFP

„A motort, a kasztnit vagy a sportszabályzatot emelik ki, de szerintem egy teljesen új csomagra van szükségünk, és ennek a megalkotása időbe fog telni" – magyarázta. „Sok mindent kellene alapjában véve megváltoztatni."

A 2017-es idényben komoly változások várhatóak az autókat érintő szabályokban, de Prost szerint ennél többre van szükség. „Nem csak a motorral, vagy a kasztnival van gond. Szó van a bevételekről, a sportszabályzatról és minden egyébről" – vélekedett. „Meg kell adni a lehetőséget a kis csapatoknak, hogy versenyképesebbek lehessenek – nemcsak úgy, hogy több pénzt adnak nekik, a technikai szabályzaton is változtatni kellene."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!