Vágólapra másolva!
A Ferrari cáfolta az olasz sajtóban felröppent pletykákat. A helyi lapok azt sejtik, hogy a Scuderia az utolsó pillanatig fejleszti az idei autó első változatát.  

Olasz lapértesülésekre hivatkozva a finn Ilta Sanomat arról számolt be, hogy a Ferrari 2016. február 19-én vagy 20-án, az interneten leplezi le idei F1-es autóját, és ezt az olasz Omnicorse is így tudja. A szaklap hozzátette, hogy az új modell váza, az úgy nevezett monocoque már készen áll az FIA kötelező töréstesztjére, de a csapat minden pillanatot igyekszik kihasználni a fejlesztésre, hogy az idei autónak már az első változata is a lehető legkiforrottabb legyen.

„Egyelőre nem döntöttünk a bemutatóról, ezért minden egyéb csupán spekuláció” – jelentette ki Alberto Antonini, a Ferrari szóvivője a Speed Weeknek. Az olaszok elnöke, Sergio Marchionne nemrég elismerte, hogy kissé elcsúsztak az idei autó tervezésével a tavalyi, három győzelmet arató SF15-T érdekében. Ez annak fényében meglepő, hogy a nyári szünet után már egyértelművé vált, hogy a Mercedes 2015-ben is simán bezsebeli mindkét bajnoki címet.

Vajon mikor lép színre az SF15-T utódja? Forrás: STUDIO COLOMBO/Studio Colombo

A csúszás viszont várhatóan nem okoz majd nagy problémát a Scuderiának, legalábbis Dominic Harlow, a Williams és a Force India korábbi mérnöke nem számít erre. „Ez csak az első két tesztet és az idénynyitó versenyt befolyásolhatja” – idézte az F1-es szakblogger, James Allen. „Késői kezdés esetén néha előfordul, hogy az autó kevésbé lesz kiforrott az első versenyre, de mire visszatérünk Európába, felzárkóznak” – foglalta össze elméletét, amiről Marcionne valószínűleg hallani sem akar.

Közben a részben a Ferrari alkatrészeit használó, az F1-ben az idén bemutatkozó Haas csapat bejelentette, hogy elkészültek az első, önálló fejlesztésű vázukkal, sőt már teljesítették is a kulcsfontosságú töréstesztet, így nincs akadálya annak, hogy részt vegyenek az első, február 22-én kezdődő barcelonai teszten.

A Toro Rosso is Ferrari motorra vált, igaz, tavalyira Forrás: Getty Images/Lars Baron

Ez figyelemre méltó fejlemény, mivel Günther Steiner csapatfőnök az év végén az Autosportnak elismerte, a március közepére visszahozott szezonkezdet miatt fel kellett gyorsítaniuk a munkát. „Ez nem könnyítette meg a helyzetet, de nem aggódunk” – idézték az osztrák mérnököt. „A feltételek mindenki számára azonosak, így alakult, és ezzel kell együtt élnünk. A kiadások így nem csökkennek, de megoldjuk. A projekt sínen van, és biztosak vagyunk abban, hogy a tesztre elkészül az autónk.”

Az idén 2015-ös Ferrari motorokra váltó Toro Rosso technikai igazgatója, James Key viszont kénytelen volt elismerni a Sky Sportsnak, hogy a Renault erőforrás lecserélése miatt kompromisszumokat kell kötniük. „A végletekig optimalizálnunk kell az autót a hihetetlenül bonyolult módon beépíthető erőforrásokhoz” – mondta. „Technikai szempontból ez megalkuvást követel. A csapat munkája tekintetében nem hiszem, hogy a legkisebb változás is történik, csupán felforgattuk a terveket.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!