Társoldalunk:
Hírlevél

A Mercedes egymásnak eresztheti Hamiltont és Rosberget

2015.12.29. 13:53

Wolff szerint úgy lehetne izgalmasabbá tenni a versenyeket, ha a stratégia terén sem korlátoznák őket. Hamilton úgy érzi, Lauda eleinte nem kedvelte őt.

Noha a Mercedes főnöke, Toto Wolff korábban többször is kijelentette, hogy megválhatnak Lewis Hamiltontól vagy Nico Rosbergtől, ha a két pilóta rivalizálása elmérgesedik, jövőre mégis kiélezettebb küzdelmet szeretne látni a csapaton belül. Wolff belátta ugyanis, hogy a Mercedes egyeduralma nemcsak a Forma-1-re, hanem a csapatra is negatív hatással van, ezért mindenképpen izgalmasabb küzdelemre van szükség az élen.

„Ha egy istálló egyeduralkodóvá válik, az a márkának is problémákat okoz, mert úgy kezelnek minket, mintha a sötét oldalon állnánk" – nyilatkozta Wolff. „Szeretném, ha folytatódna az uralmunk, de ha továbbra is hasonló helyzetben leszünk, akkor el kell gondolkoznom, mit tehetnénk – nem szeretnék ellenséggé válni, és szórakoztatóbbá akarom tenni a versenyeket."

Wolff elismerte, hogy a Mercedes a korábbi elveit is feladhatja az izgalmasabb futamok érdekében. A csapat eddig ragaszkodott hozzá, hogy az egyenlőség jegyében a két pilóta mindig azonos stratégiával versenyezzen, de jövőre változtathatnak ezen. „Talán arra van szükség, hogy minden szempontból egymásnak eresszük őket. Ez lehetne a megoldás" – vélekedett, de hozzátette, fontosnak tartja, hogy Hamilton és Rosberg harca ezután is kizárólag a pályára korlátozódjon.

Wolff is érzi, hogy Hamilton és Rosberg párharca unalmassá válhatForrás: AFP

„Nem akarom, hogy a csapat kétfelé szakadjon" – mondta. „A bokszolók harcoljanak, de az edzők, a fizioterapeuták és a többiek maradjanak ki belőle. A versenyzők viselkedjenek úgy, mint a bokszolók – küzdjenek keményen, de miután befejezték a harcot, sportemberekhez méltóan öleljék át egymást. Ez persze nagy dilemma, hiszen csak elméletben hangzik ilyen egyszerűen."

Lauda nem kedvelte Hamiltont?

Az idény végén felmerült, hogy a pilóták párharca a csapat vezéreinek kapcsolatára is rányomta a bélyegét, a híresztelések főleg a Wolff és Niki Lauda között fennálló ellentétekről szóltak. A két szakember azonban alaptalannak tartotta ezeket az állításokat, és Hamilton sem vett észre semmit az állítólagos konfliktusból.

„Elképzelhető, hogy eljön majd az idő, amikor Niki már nem akar a csapatunkhoz tartozni" – mondta. „De amióta csatlakoztam az istállóhoz, Niki az egész vezetőségre nagy hatást gyakorolt. Ez Totóra is igaz. Ha megnézzük, hogyan bántak velünk és mindenki mással, és milyen főnökök voltak, láthatjuk, hogy jobb embereket nem is találhattak volna a csapat irányítására. Remélem, Niki még sokáig nálunk marad, de tiszteletben tartom, hogy már régóta dolgozik ebben az üzletben."

Hamilton nagyon jó kapcsolatot ápol Laudával, de elismerte, ez nem volt mindig így. „A pályafutásom elején Niki nem tartozott a rajongóim közé – úgy tudom, nem mindig nyilatkozott rólam elismerően" – magyarázta. „Akkor még nem ismert, hiszen nem igazán találkoztunk vagy beszéltünk egymással. Csak 2012 közepén kezdtünk beszélgetni, igazából akkor kezdtük megismerni egymást."

A brit úgy érzi, Lauda a fiatalkori önmagát láthatta meg benne, ezért szerette volna, hogy a Mercedeshez szerződjön. „Mindenki tudja, milyen versengő típus volt, és milyen szorgalmasan dolgozott. Szerintem látta, hogy sok tulajdonsága bennem is megvan" – magyarázta. „Ugyanazokat a dolgokat kedveljük, sok szempontból nagyon hasonlóak vagyunk. Azóta ő az egyik legnagyobb támogatóm a csapaton belül, és ezt nagyon nagyra értékelem."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!