Vágólapra másolva!
Majdnem kiszálltak az F1-ből, de Christian Horner szerint 2017-től ismét javulnak majd győzelmi esélyeik. Új szabályoktól várnak megváltást, ezeket épp a Mercedes írhatja.

Sejtelmesen nyilatkozott Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a korábban szebb napokat is megélt istálló jövőjével kapcsolatban. Az anyavállalat majdnem kiléptette a csapatot az idén az F1-ből, de Horner úgy véli, jövőre még nem, ám 2017-től javulhatnak az esélyeik. „Nehéz bármit is mondanom jelenleg, mert nem árulhatom el a motorokkal kapcsolatos helyzetünket, de úgy hiszem, jó pozícióban vagyunk” – mondta. „Minden nyitott, rengeteg dolog meg fog változni.”

A Red Bull egy további évre megtartja a TAG-Heuer névre keresztelt Renault motorokat, 2017-től pedig remélik, új szabályok jöhetnek az F1-be, és nem a Mercedes és a Ferrari hegemóniájáról szól majd a sport. Felmerült az is, hogy független gyártótól származó, a jelenlegiektől különböző erőforrás jelenhet meg a pályákon 2017-től, de ezt a Ferrari megvétózta. Horner ennek ellenére reméli, hogy változik a helyzet az F1-es motorpiacon.

A Red Bull azzal fenyegetőzött, hogy mindkét csapatát kivonja az F1-ből, ha nem kapnak versenyképes motort Forrás: AFP

„Az FIA ráfeküdt erre a témára” – erősítette meg Horner. „Jean Todt zászlajára tűzte, hogy rendet akar rakni ebben az ügyben, és úgy tűnik, ezt kötelességének érzi. Szerintem ’17 egy új fejezet kezdetét jelenti. Új karosszéria szabályok jönnek, ami lehetőséget teremt, hogy tiszta lappal induljunk, úgyhogy a csapat jövőjét nagyon fényesnek látom” – magyarázta, és rámutatott, „tavaly ilyenkor a Ferrari motorja volt a legrosszabb. A dolgok gyorsan megváltozhatnak.”

A szabályok átírására készülő Todt és Bernie Ecclestone dolga viszont nem lesz könnyű, hiszen a Ferrari bejelentette, kiszállnak az F1-ből, ha a versenyzést nem tudják fejlesztési laborként használni, és a Mercedes is kiáll a hibrid erőforrások mellett. Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója elutasította az FIA által korábban bedobott független motorszállító bevonását javasló koncepcióját.

A Red Bull az idén ritkán tudta megszorítani a Mercedest Forrás: AFP/Jewel Samad

„A független motor gondolata teljes nonszensz, csak ezt még néhányan vitatják” – mondta az osztrák a Red Bull tulajdonában lévő Speedweeknek. „Az utcai autókban hibrid erőforrásokat használunk, és a versenyzésben is ezt folytatjuk. A mai motorok tervei korunk legizgalmasabb technológiáit tartalmazzák. Jelentős mennyiségű teljesítmény érkezik a belső égésű motorból, és kisebb arányú a hibridből” – magyarázta.

Wolff ennek ellenére nem tagadta, hogy szükség van változásokra az F1-es motorformula terén, ezért „januárban bemutatunk egy tervezetet, ami a jelenlegi architektúrán alapul, de ebben minden olyan hibát kijavítunk, amit korábban elkövettünk. A Forma-1-nek hangosabbnak és izgalmasabbnak kell lennie, az autóknak pedig több erőt kell leadniuk, és nagyobb csúcssebességet kell elérniük” – foglalta össze az elképzeléseit Wolff.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!