Társoldalunk:

Red Bull: Szingapúrban megrémítettük a Ferrarit

2015.12.18. 15:54

Christian Horner szerint az éjszakai futamon mutatott formájuk is közrejátszott abban, hogy a Mercedes után a Ferrari sem adott nekik motorokat 2016-ra.

Kis dózisokban csepegteti a Red Bull az elmúlt hónapok híreit meghatározó kanosszajárásuk hátterével kapcsolatos részleteket. Az ügy lényege, hogy a Renault motorral elégedetlen istálló először hangosan bírálni kezdte a partnerét, majd ki is adták a franciák útját, mert úgy hitték, megállapodtak a Mercedesszel arról, hogy 2016-tól tőlük kapnak erőforrásokat. Az üzlet viszont kútba esett, mert Toto Wolff meggyőzte a stuttgarti igazgatótanácsot, hogy ne szolgálják ki a Red Bullt.

„Sokkal több dolog volt a háttérben, mint ami napvilágot látott” – mondta Christian Horner. „Nyáron rengeteget tárgyaltunk, magánemberek között megállapodások is születtek, amelyeket aztán újratárgyaltak, és iszonyú sok volt az egészben a politika is.” Horner megerősítette, hogy a Red Bull első embere, Dietrich Mateschitz az egyeztetések során „benne volt a sűrűjében, és azt hitte, megkötötte az üzletet. Dietrich mindig is nagy jelentőséget tulajdonított egy kézfogásnak. Így éli az életét, a cégét is így vezeti.”

Ricciardo Szingapúrban a futamgyőztes Vettelt is megszorongatta, még a Ferrarinál sokkal gyengébb Renault motorral isForrás: AFP/Mohd Rasfan

A Red Bull csapatfőnöke szerint az istálló tulajdonosa a Mercedes és a Ferrari hátraarca miatt „eléggé kiábrándult” a Forma-1-ből, és ő ezt meg is érti. Horner rámutatott, hogy a két csapat mellett a Red Bull versenyt rendez és pilótákat is nevel, de közben Mateschitz úgy érezte, hogy „éppen kiszorítják” a sportágból. „Niki Lauda mindent megtett azért, hogy kapjunk tőlük motort, de Toto (Wolff) sajnos kifejezetten ellene volt, hogy Mercedes erőforrás kerüljön a Red Bull hátuljába” – mondta.

Az osztrák kézben lévő brit csapat menedzsmentje ezután a Ferrarihoz, majd a Hondához fordult, végül kénytelenek voltak ismét a Renault-val megállapodni, és TAG Heuer néven továbbra is a franciák erőforrásait használni. „Érthető, hogy a Mercedes és a Ferrari nem igazán volt érdekelt abban, hogy az előnyük legnagyobb zálogát egy versenyképes csapatnak adják” – vélte Horner. „Ezért kell átgondolni a szabályokat, mert nem helyes, hogy a gyártók szövetkeznek egymással.”

Red Bull vs. mindenki más

Az év során egyre dacosabbá váló csapat azzal is vádolta az ellenfeleit, hogy félnek tőlük, amit Horner két példával is igazolni próbált. „Úgy tűnik, a spái középső szektorban nyújtott teljesítményünk ráijesztett néhány emberre, pont, amikor a Mercedesszel tárgyaltunk” – állította. „A szingapúri eredményeink pedig teljesen megrémítették a Ferrarit. Bizonyos szempontból a sikereink áldozatai lettünk, de küzdünk tovább, és a megoldások is letisztulnak majd.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!