Vágólapra másolva!
A Forma-1 háromszoros világbajnoka a CBS "60 minutes" című műsorának vendégeként első ízben osztotta meg két saját nótáját, a J'Adore-t és a Lookin' at You-t a nyilvánossággal. Azt mondta, a zenélés hobbinak indult, de mostanra ugyanolyan komolyan veszi, mint a versenyzést.

Hamilton a CBS vendége volt, és a stúdióban szokatlanul személyes hangvételű interjút adott a műsorvezetőnek, Charlie Rose-nak. „Itt önmagam lehetek" – mondta ábrándos tekintettel a keverőpult előtt ülve. „Sebezhető lehetek, megmutathatom egy olyan oldalamat is, amelyet máskor senki nem láthat." A brit versenyző elismerte: „Soha nem hittem volna, hogy emberek fognak követni. Úgy értem, a rajongóim. Mindezt szeretném megosztani velük. Kíváncsi vagyok, mit gondolnak róla."

Szavazzon!

Mit gondolsz Hamilton zenei ambícióiról?

Hamilton azt mondta, tizenhárom évesen kezdett gitározni, és a zenélés hobbinak indult számára, mostanra azonban már komolyan foglalkozik vele. „Itt ugyanolyan a munkamorálom, mint a versenypályán" – jelentette ki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!