Vágólapra másolva!
Sergio Marchionne szerint nem volt joguk motort kapni tőlük. A Ferrari nem akarta egy amúgy is erős ellenfelét tovább erősíteni.

Hónapokig kérdéses volt a Red Bull F1-es csapatainak jövője a Forma-1-ben, miután a Renault motorokkal való elégedetlenségük miatt kiadták a francia vállalat útját. Mivel azonban képtelenek voltak megállapodni a többi gyártóval is, mégiscsak TAG-Heuer névre keresztelt Renault erőforrásoknál maradnak, a Toro Rosso pedig idei Ferrari motorokkal folytatja 2016-ban. Az olaszok tárgyaltak a Red Bull ellátásáról is, de a 2016-os erőforrásukat nem voltak hajlandóak odaadni nekik.

„A Red Bull nem teljes értékű csapat” – mondta Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke. „Ha az embernek van egy kiváló karosszériája, de nincs motorja, akkor a csomagja nem teljes, és a világbajnokság megnyerése helyett a garázsban fog rostokolni. Ezért egyezségre kell jutnia egy gyártóval. Ebben az egész ügyben nagyon bántónak találom a hozzáállást, miszerint valaki köteles motort adni nekik azért, hogy tovább erősítse az egyébként is nagyon versenyképes helyzetüket.”

Sergio Marchionne ritkán szólal meg, de akkor világos állásfoglalásokat tesz Forrás: AFP/Andreas Solaro

A Ferrari elnöke a Red Bull hazai versenyén, Ausztriában kijelentette, az olaszok akár a legjobb erőforrásukat is eladnák a Red Bullnak, a tárgyalások során viszont már visszakozott, és csak a 2015-ös motort kínálta nekik, amit a Toro Rosso el is fogadott. A Red Bullt viszont felbőszítette, hogy a Mercedes után a Ferrari is kikosarazta őket, és Bernie Ecclestone-hoz hasonlóan azzal vádolták az olasz istállót, hogy féltik az előnyüket, ezért nem hajlandók kiszolgálni a bajban lévő csapatot.

Marchionne a Ferrari karácsony előtti sajtótájékoztatón ezt gyakorlatilag el is ismerte. „A Red Bull-lal folytatott tárgyalások sikertelenségének oka, hogy a 2015-ben mutatott visszatérésünk fényében veszélyes lett volna motort adnunk egy, az ő technikai képességekkel rendelkező csapatnak. Az én feladatom, hogy megvédjem a Ferrarit. Nem nagyon érdekel az a lehetőség, hogy a Red Bull-lal verjük meg a Mercedest. A Ferrarival akarok győzni.”

Visszahozná az Alfa Romeót

Miközben a Red Bull és a Ferrari esetleges együttműködéséről folytak a tárgyalások, felmerült, hogy a motorra ácsingózó brit csapat ne egy kész Ferrari erőforrást kapjon, hanem műszaki alapokat egy többé-kevésbé saját motor készítéséhez, amelyet Alfa Romeo névre keresztelhettek volna. Marchionne régóta keresi a lehetőséget, hogy az autósportban nagyobb ismertséget szerezzen a várhatóan fellendülő márkának, és a TCR sorozatban való szereplés mellett az F1-es „részvétel” is szóba került.

„A célunk az volt, hogy készüljön egy motor, amely megfelel az aktuális F1-es szabályoknak” – mondta a Ferrari erőforrás átcímkézéséről. „Nem tudom, hogy a teljesítménye ahhoz fogható lenne-e, mint amit mi használunk a versenyeken, de nagyon igyekeztünk, hogy megvalósítsuk” – árulta el. „Az Alfa Romeónak még mindig helye van az emberek szívében, ezért gondolkodunk azon, hogy visszahozzuk a motorsportokba. Fontos, hogy az Alfa visszatérjen, és ismét versenyképes legyen.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!