Vágólapra másolva!
Nem vicc: Jenson Button szerint órákra kellett járniuk, hogy a Hondával folytatott együttműködés hatékonyabbá tétele érdekében megismerkedjenek a motorszállítójuk kulturális hátterével. A McLarennek közben legalább egy fontos szponzorával sikerült hosszabbítania.

A McLaren-Honda idei küszködését már senkinek nem kell részletezni, de úgy tűnik, a csapat szerint az újraindított együttműködés csikorgására rátehettek egy lapáttal a kulturális különbségek, amelyek már a múltban is megnehezítették az európai központú F1-es alakulatok és japán motorszállítóik munkakapcsolatát. A McLaren katasztrofális eredményeit elsősorban a Honda nem kellően hatékony hajtásláncának rovására írták – igaz, az MP4-30 szokatlanul szűkre húzott hátulja miatt is behatároltak voltak a motor fejlesztési lehetőségei.

A The Sun című brit bulvárlap szerint Jenson Button – akinek félig japán felesége van, ezért otthonosan mozog a felkelő nap országában – azt mondta, „a csapat sok tagja órákat vett, hogy megértse a japán kultúrát. Igen, rendes kurzusra jártak, ahol nem a nyelvet tanulták, hanem a kultúrával ismerkedtek. Ez nagyon fontos volt." Button úgy véli, ennek köszönhetően „már jobban megértik a japán motormérnököket, akik korábban soha nem dolgoztak együtt nyugatiakkal."

Át kell hidalni a McLaren és a Honda közötti kulturális szakadékot Forrás: Origo

„Számomra nem okoztak gondot a nyelvi korlátok, mert a feleségem japán" – tette hozzá. „Tudom, hogy az 'igen' náluk nem feltétlenül jelent igent, inkább csak azt, hogy 'igen, értem.' Nem azt, hogy 'igen, úgy lesz.' A japánban 'nem' sem létezik, ami bonyolítja a helyzetet."

A rossz teljesítmény már gazdasági téren is befolyásolta a McLarent. Több szponzoruk – így a Vodafone után a Hugo Boss, a Johnnie Walker és a TAG-Heuer is – elpártolt tőlük, de szerdán végre jó hírt kaptak, amikor bejelenthették, hogy a Santander UK, a spanyol bank angliai leányvállalata meghosszabbítja velük a szerződését. Az együttműködésük még 2007-ben kezdődött, amikor Fernando Alonso először csatlakozott a McLarenhez, jelenleg azonban inkább Buttonra építik.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!