Vágólapra másolva!
Nico Rosberg feladta a leckét csapattársának, véli a Mercedes technikai ügyekért felelős csapatfőnöke. Paddy Lowe a remek autó mellett méltatta a versenyzők teljesítményét is.

Lewis Hamilton csekély ellenállás mellett, gyakorlatilag simán megnyerte az idei egyéni világbajnokságot, az utolsó három futamon viszont mintha új korszak kezdődött volna: Nico Rosberg már nem csak megszerezni tudta a pole pozíciókat, győzelmekre is váltotta azokat, így Hamilton kénytelen felderíteni saját lassulásának okát. Ez Paddy Lowe, a Mercedes technikai ügyekért felelős csapatfőnöke szerint a télre házi feladatot jelent a háromszoros bajnok számára.

„Szerintem Lewis kapott egy ébresztőt az utolsó három futamon, mert Nico abszolút csúcsformában volt” – mondta Lowe a brit autóversenyzők klubja által rendezett díjátadó ebéden Londonban. „Ez kissé nyugtalanná teszi Lewis telét. Szerencsések vagyunk, mert lehengerlő autónk van, így a minimum az, hogy hagyjuk csatázni a versenyzőinket az élen. Ezt eddig is megtettük, és ez így is marad. Mindkét sráctól azt várjuk, hogy a másikat egészen addig hajszolja, amíg lehet.”

Összességében Hamilton volt sikeresebb az idén, de Rosberg nem hagyja nyugodni Forrás: AFP/Lars Baron

Sokan úgy vélik, hogy a Mercedes tavalyi és idei autóival a mezőny összes versenyzője világbajnok tudott volna lenni, de Lowe szerint a pilótáik ettől függetlenül elismerést érdemelnek. „Abszolút lenyűgözőnek” nevezte Hamilton és Rosberg csatáját, amit szinte hibák nélkül vívnak, ráadásul ketten együtt kétszer annyi pontot szereztek, mint a Ferrari és a Williams pilótái együttvéve. Úgy véli, az autó mellett a versenyzők érdemeiről is szólni kell.

„A csapat fantasztikus autót és erőforrást épített, de az is remek, amit Lewis és Nico kihozott belőle. Sokat beszélnek arról, hogy az F1 manapság könnyű, az autókat nem nehéz vezetni, a csapat túl sokat segít, de kemény megpróbáltatás ez nekik. Csodás munkát végeznek, az idei eredmények hihetetlenül csekély hibaarányt mutatnak a versenyzők részéről. Elég régóta vagyok már itt ahhoz, hogy tudjam, még a legjobbak is hibáznak, de ők az idén nem tették, és ezért elismerés jár nekik.”

Button: Senki sem ismeri igazán Hamiltont

Hamilton viselkedése az elmúlt hónapok során közbeszéd tárgyává vált, különösen azóta, hogy az eredményei csapattársához képest romlani kezdtek. Playboy életmódja közismert, de kevesebben tudják, hogy a háromszoros bajnok nem keresi versenyzőtársai társaságát. „Emberként nem ismerem Lewist túl jól, és nem hiszem, hogy a versenyzők között bárki ismerné” – mondta Jenson Button a Sky Sportsnak. „Velünk elég távolságtartó, de amikor megszólal, mindig kedves és barátságos.”

Button szerint korábbi csapattársa „az idén egyszerűen utolérhetetlen volt”, és Lowe-höz hasonlóan kiemelte a brit következetes eredményeit. „Ez az önbizalmából, és a csapatba vetett hitből ered. Bizonyos versenyzőknek más igényeik vannak ahhoz, hogy gyorsak legyenek” – mondta a 2009-es bajnok, aki rámutatott, a McLarennél még le tudta győzni honfitársát, de úgy véli, az elmúlt három évben Hamilton sokat változott.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!