Vágólapra másolva!
A hamarosan a Renault kezébe kerülő csapat ügyvezetője szerint a francia gyártó tiszteletben tartja majd a jogelődje által kötött szerződéseket.

Nem erősítette meg a Renault-Nissan szövetség első embere, Carlos Ghosn, hogy a Lotus romjain újrainduló gyári Renault istálló megtartja korábban szerződtetett pilótáit, Pastor Maldonadót és Jolyon Palmert. Ghosn szerint januárig várni kell, akkor hirdetik ki a csapat felállását, azonban Matthew Carter, a Lotus ügyvezetője szerint a pilótáknak nincs okuk aggodalomra, mert a döntéseket egyeztették a franciákkal.

„A szerződésekről megállapodtunk a Renault-val” – jelentette ki Carter a Reutersnak, miután részt vett a hétfői bírósági tárgyaláson az adóhátralékuk rendezésének ügyében. „A harmadik számú pilótáról még nem döntöttünk, úgyhogy nem tudom, hogy szeretnének-e egy franciát szerződtetni” – utalt a Le Figaro kérdésére, amellyel az iránt érdeklődtek Ghosnnál, hogy lesz-e hazai versenyző a volán mögött 2016-ban.

Alonso (jobbra) egyhamar nem fogja újra magára ölteni a Renault egyenruháját Forrás: AFP/Oliver Lang

„Mindannyian tudjuk, hogy a szerződéseket fel lehet bontani, ha mindkét fél ezt akarja, de mindketten élő megállapodással rendelkeznek, és ezért úgy gondolom, hogy januárban csak mindent bejelentenek” – mondta Carter. „Szerintem a csapat nevéről, versenyzői felállásáról, színéről, szponzorairól, meg ilyenekről lesz szó. Pastor és a pénzügyi háttere a Renault terveinek része, legalábbis a következő 12 hónapra nézve. Szerintem a felállás úgy alakul, ahogy azt elgondoltuk.”

A hétfői tárgyaláson a Lotus számára december 16-át tűzték ki utolsó határidőnek, eddig kell a Renault-nak formálisan is megszereznie az enstone-i cég irányítását. Ezután december 31-ig kapnak haladékot, hogy rendezzék a tartozásaikat, ellenkező esetben csődeljárás indul ellenük. A Reuters tudósítása szerint az ügyben eljáró bíró közölte a menedzsment helyszíni tagjaival, hogy a vállalat „megúszta” a helyzetet, amibe az anyagi problémák miatt kerültek.

Alonso nem jön

Az enstone-i istálló korábbi, botrányhős csapatfőnöke, Flavio Briatore viszont figyelmeztetett, a pilóták lecserélése nélkül nem lehet sikeres az újjáalakuló Renault. „Ha az ember nyerni akar, le kell cserélnie a versenyzőit is” – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak a Benetton és a Renault F1 korábbi vezetője, egyben Fernando Alonso menedzsmentjének tagja. „Hogy Fernando harmadszor is beül-e Renault-ba? Nem, mostanában nem. Szerződése van a Hondával.”

A Renault három éven belül várja, hogy ismét sikeres lesz, de Briatore szerint ez túl sok idő. „Az F1 a határon van, már három évnél korábban is szükség van egy erős Renault-ra. Igaz, hogy mindent újra kell építeniük, a technikai stábbal együtt, de Enstone-ban remek mérnökök dolgoznak, és Viry Chatillonban szintén. Így sem lesz könnyű” – nyilatkozta az olasz, aki először a Benetton-korszakban vezette sikerre a csapatot Michael Schumacherrel, majd Alonsóval is nyert két bajnoki címet.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!