Társoldalunk:
Hírlevél

Vettelt nem érdekli, hogy Hamilton lenézi az eredményeit

2015.12.07. 17:18

A négyszeres bajnok nem volt hajlandó szócsatába bonyolódni Lewis Hamilton nyilatkozata miatt, de egy megjegyzést azért tett a brit pilóta életmódjával kapcsolatban. A sajátjáról nem beszél.

Napjaink két legsikeresebb F1-es pilótája, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel a pályán és olykor azon kívül is küzdelmet vív egymással. Vettel gyakran ugratja a Mercedes versenyzőit, Hamilton pedig előszeretettel használja a sajtót arra, hogy az ellenfeleit bírálja. Bár korábban dicsérte is Vettel kvalitásait – alighanem Nico Rosberg elbizonytalanítására –, Hamilton nemrég azt nyilatkozta, nehéz Vettel eredményeit értékelni, mert soha nem volt igazán erős csapattársa.

„A csapattársaim bizonyára örömmel hallják majd ezt!” – nyilatkozta a gyakran mókázó Vettel a Sonntagsblicknek. „Végül is a versenyzők összehasonlítása mindig is nagyon nehéz volt” – mondta a Ferrari pilótája, aki Sébastien Bourdais-t, Mark Webbert és Kimi Räikkönent simán legyőzte csapaton belül, 2014-ben viszont alulmaradt Daniel Ricciardóval szemben. Ekkor sokan bírálták, de a Scuderiánál töltött első évében rácáfolt a kritikusaira.

Vettel nem ment bele az adok-kapok játékbaForrás: AFP/Goh Chai Hin

„Ezt természetesen jó hallani” – ismerte el. „A legfontosabb viszont az, hogy az ember elégedett legyen a saját érdemeivel. Én általában az vagyok. A Red Bullnál töltött utolsó év nem volt olyan rossz, mint ahogy azt sokan beállítják” – jelentette ki, a bírálóival kapcsolatban pedig annyit mondott: „Számukra az a fontos, hogy Vettel más színekben szerepel, és visszatért a győzelem útjára.”

Vettel 15 év után tavaly hagyta el a Red Bullt a Ferrari kedvéért. Többször utalt arra, hogy nehéz döntést hozott, ráadásul akkor még nem volt világos számára, hogy pályafutása érdekében helyesen cselekedett. „Visszatekintve elmondhatjuk ezt, de akkoriban az egész egy utazás volt az ismeretlenbe, hiszen a Red Bull még mindig a második legerősebb csapat volt. Az idei év viszont nem alakult jól számukra, úgyhogy elégedett lehetek a döntésemmel” – foglalta össze.

A magánélet tabu

Vettelt megkérdezték arról is, hány alkalommal látogatta meg a súlyos fejsérülése óta ápolt Michael Schumachert, de ő azt felelte, „ez nagyon személyes ügy, senkinek semmi köze hozzá.” További magánéleti kérdésekre válaszolva elárulta, hogy van ugyan két gyermeke fiatalkori szerelmétől, de nem házasodtak össze. „Ha fellapozzák a 'magánügy' szó jelentését, világos meghatározást találnak” – tette hozzá. „Manapság persze majdnem mindenki megosztja a nyilvánossággal a dolgait, az én magánéletem azonban az enyém.”

A Bild megkérdezte Vettelt arról is, hogy mivel tölti majd a téli szünetet, itt azért megengedett magának egy Hamiltonra utaló megjegyzést: „Ha valami érdekeset szeretnének hallani, másik garázsba kell menniük” – utalt az ellenfele életmódjára. „Nekem alig lesz vakációm. Amióta az F1-ben vagyok, a téli szünet egyre rövidebb. Megengedek magamnak pár nap szünetet, de a következő szezonra való felkészülés már januárban megkezdődik” – magyarázta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!