Vágólapra másolva!
A McLaren pilótája már a célba érésnek is örült Brazíliában, de elmondta, egy korábban már megoldottnak vélt műszaki hiba ismét felmerült a Honda erőforrással kapcsolatban.

A szezon során használt 12. erőforrással vágott neki a Brazil Nagydíjnak Fernando Alonso, aki csak a hétvégén három egységet használt el. Miután az időmérőn egy mért kört sem tudott megtenni, és az edzés egy részét napozással töltötte, a kétszeres bajnok már annak is tudott örülni, hogy ezúttal meglátta a kockás zászlót, és információt gyűjthettek, amiket az autó további fejlesztéséhez használhatnak majd.

„A legfontosabb számunkra célba érés volt, miután az előző versenyeken kiestem. Sajnos az autó már eleinte sem működött tökéletesen, a különböző sebességi fokozatokban eltérő teljesítményt adott le, és néha elég furcsa volt így vezetni. Legalább teljesítettük a futamot, és gyűjtöttünk némi adatot a jövő évi futamra” – mondta. Hozzátette, egy már megoldottnak vélt gond bukkant fel ismét. „Újabb és másféle motort használtunk, alig volt néhány körünk beállítani, úgyhogy ez talán normális.”

Alonso küszködött, de annak is tudott örülni, hogy célba ért Forrás: Honda

Alonso a 16. helyen ért célba csapattársa, Jenson Button mögött, aki elégedetlen volt a helyezésével, de rámutatott, hogy csak 12 másodperccel maradt le a 10. helyről, „ami talán jobb, mint vártuk.” Button viccesen megjegyezte, hogy az újságírók szinte csak arról kérdezték, mit szól a rajtrácsokon megjelenő férfi modellekről, majd elárulta, hogy az ő autója előtt is egy férfi állt, „ami nem igazán nekem való.” Button elárulta, továbbra is töretlenül hisz abban, hogy jövőre fordul a szerencséjük.

„Nem írtam volna alá újra a csapathoz, ha nem hinnék Ron (Dennisben), az ő iránymutatásában, a Hondában és a központban dolgozó srácokban. Több időt töltök velük, mint a Hondánál, de nagy örömmel látom a munkájuk irányát minden alkalommal, amikor leülök beszélgetni az aerodinamikával foglalkozó emberekkel és a mérnökökkel. Az ember mindig gyorsabbat akar annál, ami megadatik neki, és ezzel mindenki így van a Forma-1-ben” – jelentette ki a 2009-es bajnok.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!