Társoldalunk:
Hírlevél

Räikkönent nem érdekli, hogy másodhegedűsnek tartják

2015.11.09. 15:05

Továbbra sem foglalkoztatja mások véleménye, csak a saját dolgával törődik. Úgy érzi, megérdemelten hosszabbított vele a Ferrari.

Kimi Räikkönen tavaly Fernando Alonsóval nem tudta tartani a lépést a Ferrarinál, idén pedig Sebastian Vettel ér el sokkal jobb eredményeket az istállón belül. Két futammal a bajnokság vége előtt a német a világbajnokság 3. helyén áll, a 128 ponttal kevesebbet gyűjtő Räikkönen pedig 5. a tabellán.

Egyre többen gondolják úgy, hogy a 2007-es világbajnokra már a Ferrari is csak másodhegedűsként tekint, a finn azonban a hétvégén visszavágott az őt bírálóknak. Szerinte az olaszok jelenlegi vezetőségére nem jellemző, hogy különbséget tesznek a pilótáik között, ezért Vettelt sem lehet első számú pilótának nevezni.

Forma-1, Kimi Räikkönen, FerrariForrás: AFP

„Nem érdekel, mit gondolnak az emberek" – nyilatkozta Räikkönen az Auto Bildnek. „Csak az a fontos, hogy én tudom, mit csinálok. Sebastiannal hasonló elképzeléseink vannak a közös munkáról és az autónk fejlesztéséről, és ez fontosabb annál, amit az emberek mondanak."

Räikkönennel a 2016-os idényre is hosszabbított a Ferrari, bár sokak szerint ezt nem érdemelte ki az eredményeivel. Räikkönen szerint azonban az a lényeg, hogy a csapata tudja, mire képes. „Jól teljesítek, különben nem versenyeznék az F1-ben – ez nem jótékonysági szervezet" – jelentette ki az El Confidencialnak.

„Persze csalódott vagyok, mert gyakran előfordult, hogy valami nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. De idén jobb a helyzetem a tavalyinál, és biztos vagyok benne, hogy jövőre még többet tudunk javulni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK