Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönenhez hasonlóan a kétszeres világbajnok sem akart tovább jutni, ő viszont már a Q1-ben búcsúzott. Jenson Button elviseli a műszaki hibákat, ha javul a Honda erőforrás teljesítménye.

Már az időmérő edzés előtt kibérelte magának a McLaren-Honda a Mexikói Nagydíj rajtrácsának utolsó sorát, de Fernando Alonso és Jenson Button szombat délutánja még a vártnál is rosszabbul alakult. A brit pilóta részt sem tudott venni az edzésen, Alonso pedig a 16. helyen kiesett, de elmondta, Kimi Räikkönenhez hasonlóan ő sem akart tovább jutni, mert így is, úgy is a 19. helyről kezdheti csak a futamot, csapattársa elől.

„Nem jelentett volna sokat számunkra, mert a rajthelyeink úgyis az utolsók lesznek” – mondta Alonso a tovább jutásról. „Úgyhogy csak kimentünk az autóval a pályára, mindent leellenőriztünk, hogy rendben van-e, és holnap remélhetőleg visszanyerhetünk néhány helyet. Ahogy Jenson példáján láttunk, nincs értelme még annak sem, hogy részt vegyünk az időmérőn, ezért csak megnéztük, hogy érezzük magunkat a pályán. Értelmetlen pazarolni a motor futásteljesítményét és egy szett gumit.”

Alonso részt vett az időmérőn, de nem juthatott előrébb Forrás: LAT Photographic/Steven Tee

Ezt Jaszuhisza Arai, a Honda F1-es programjának vezetője talán nem vette észre, mivel azt nyilatkozta, „sajnos bejött a jóslatunk, mely szerint a nagy tengerszint feletti magasság visszaveti majd a motorunkat, így (Alonso) nem csatlakozhatott a többi autóhoz a Q2-ben.” Arai szerint viszont Fernando versenytempós etapjai jók voltak a harmadik szabadedzésen, és reméljük, hogy egy jó stratégiával mindkét versenyzőnek sima futama lesz.”

Button ehhez képest a Sky Sports adásában „gyötrelmesnek” nevezte a hétvégéje eddigi alakulását, és rámutatott, hogy magas üzemanyagszinttel egyáltalán nem autózott még a mexikói pályán. Mosolyogva hozzátette, inni fog egy teát, holott „tudom, hogy még sok egyebet ihatnék Mexikóban, de inkább nem kellene” – utalt a tequilára. A 2009-es világbajnok autójába visszaszerelik azt a motort, amit pénteken a ma elromlottra cseréltek le.

A McLaren szerelőinek Mexikóban is bőven akad munka Forrás: McLaren

„Rendszerhiba merült fel a motornál a délelőtt során, gyújtáskimaradás miatt ki kell cseréljük, hogy holnap biztosan minden rendben legyen” – nyilatkozta. „Kár azért, hogy nem tudtuk már az időmérőre kicserélni. Nem voltunk biztosak abban, hogy a versenyre elmúlik-e, ezért a csere mellett döntöttünk. Kemény hétvégém van, rengeteg probléma sújtott, úgyhogy a verseny is megterhelő lesz. Alig néhány kört tettem meg, de majd követem Fernandót, aztán meglátjuk, mi lesz.”

A verseny várható eseményeivel kapcsolatban Alonso kijelentette: „Esőre és káoszra lesz holnap szükségünk. Elég ok új gumiszettünk van, száraz és nedves pályára egyaránt, úgyhogy meglátjuk, mire lehetünk képesek. Remélhetőleg a futamon előre léphetünk néhány helyet” – nyilatkozta. Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke viszont figyelmeztetett, noha versenyzői „megszelídíthetetlen harcosok, és minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy a holnap korrigálják a kisiklást, kétségtelenül kihívást jelentő feladat áll előttük.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!