Vágólapra másolva!
A McLaren határozottan ellenzi, hogy a japán gyártó a Red Bullnak is motort szállítson, de Jaszuhisza Arai Mexikóban elismerte, hogy egyeztetnek az egyre elkeseredettebb csapattal.

Két lehetősége maradt a Red Bullnak, miután a Mercedes és a Ferrari sem hajlandó motorokat szállítani nekik 2016-ban: visszatérnek a korábban kirúgott Renault-hoz vagy megállapodnak a Hondával annak ellenére, hogy Bernie Ecclestone szerint Ron Dennis, a McLaren elnöke mereven elutasítja, hogy gyári partnerük egy ellenfél számára is erőforrásokat szállítson. A Honda ennek ellenére még nem zárta ki az együttműködés lehetőségét.

„Jelenleg nem beszélhetek a részletekről, de megkeresett minket egy csapat, és tárgyalásokat folytatunk” – nyilatkozta Jaszuhisza Arai, a Honda F1-es programjának vezetője, aki újságírói kérdésre válaszolva nem tudta megerősíteni, hogy jövőre is megtarthatja állását. A motorszállítással kapcsolatban hozzátette: „Semmilyen döntés nem született még. Az idei szezon során mindig is azt mondtam, nyitottak vagyunk (további csapatok ellátására), úgyhogy jelenleg is folynak egyeztetések.”

Eric Boullier (balra) nem akarja, hogy Jaszuhisza Arai (jobbra) rábólíntson a Red Bull megkeresésére Forrás: McLaren

Ez várhatóan feszültségeket fog okozni a McLaren háza táján, hiszen már korábban sem voltak elragadtatva az ötlettől, hogy osztozzanak a japán gyártó egyre gyakrabban bírált erőforrásain, még egy B csapat javára sem. Attól tartanak, hogy két istálló zavart okoz a Honda fejlesztési irányvonalában, ami jelenleg kizárólag a McLarenre épül. Az is aggasztó lehet a wokingiak számára, hogy a Red Bull és a Honda F1-es főhadiszállása ugyanúgy Milton Keynes-ben található.

„Az igazság az, hogy mi a Hondával akartunk dolgozni, és a Honda is minket választott egy hivatalos partnerség keretén belül, mert csak egy gyártóval közösen lehet világbajnoki címet nyerni” – jelentette ki Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója. „Erre a kiváltságra mi találtunk rá, mi hoztuk a Hondát a Forma-1-be, és nem akarunk osztozni rajtuk. Ennyi” – erősítette meg a francia főnöke, Ron Dennis korábbi álláspontját.

A Red Bull közben a korábbiaknál visszafogottabb stílusban próbál megoldást, azaz motorszállítót találni 2016-ra. Niki Lauda szerint már Helmut Marko, a vállalat motorsport-tanácsadója is megbánta, hogy korábban éles hangon bírálta a Renault-t, és elismerte neki, hogy kijelentései ártottak a csapat és a gyártó kapcsolatának. „Ha a Red Bull folytatni akarja, szerintem az egyetlen alternatíva, hogy megoldást találnak a Renault-val. Számomra ez nyilvánvaló” – mondta a korábbi háromszoros bajnok.

Az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva már Marko is elismerte, hogy a Red Bull számára „a jelenlegi helyzetben minden megoldás érdekes”, a Bildnek pedig hozzátette: „Tudnunk kell, hogyan tovább. Most még van elég időnk, hogy egy versenyképes autót készítsünk a márciusi első futamra.” Azt viszont leszögezte, hogy pillanatnyilag „nincs motorunk, mert a többi csapat fél adni nekünk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!