Vágólapra másolva!
Maurizio Arrivabene kijelentette, nem az ellenfelekkel akartak kiszúrni, amikor megvétózták, hogy az F1-ben rögzítsék az ügyfeleknek szállítható erőforrások árát. Az ellenfelek sem bírálták őket ezért.

Magyarázkodásra kényszerült a Ferrari nyilvánosan általában kedélyes csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene a Mexikói Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján, ahol többször is nekiszegezték a kérdést, hogy vétójogukkal élve miért akadályozták meg, hogy az F1-ben maximalizálják az ügyfélcsapatoknak szállítható motorok árát. Arrivabene eleinte nem akart részletekbe bocsátkozni, de végül hosszasan kellett védenie munkaadója álláspontját.

„A vétóval kapcsolatos helyzet nagyon egyszerű. Éltünk a lehetőséggel összhangban a legitim jogunkkal, hogy üzleti tevékenységet folytassunk hajtáslánc gyártóként. Nincs mit hozzáfűznöm ehhez” – mondta, de ezzel nem győzte meg a helyszínen jelen lévő újságírókat, akik morális indoklást is vártak az olasz csapatfőnöktől, hiszen úgy tűnhet, hogy ezzel egyértelműen a pénz szűkében lévő független csapatoknak ártottak.

Arrivabene nem hajlandó olcsóbban adni a motorokat annál, amennyibe kerülnek Forrás: Ferrari

Arrivabene viszont nem értett egyet a felvetéssel: „Miért kellene bővebben indokolnom? Üzleti jogokról beszélünk, nem költségvetésekről vagy bármi másról. Ha valaki azt kéri Öntől, hogy gyártson valamit egy megadott specifikáció szerint, aztán meg akarja szabni annak az árát, mit tenne?” – utalt arra, hogy a szabályokban meghatározott F1-es erőforrások fejlesztése és gyártása sokkal többe kerül, mint amennyit a végül elvetett tervezet megengedett volna.

A Ferrari csapatfőnöke leszögezte, hogy „ez a helyzet nem a többi csapat ellen, hanem egy üzleti alapelv védelmében” alakult ki. „Nyitottak vagyunk bármilyen más megoldást találni”, és rámutatott, hogy a Ferrari nemrég tőzsdére lépett, így el kell tudniuk számolni a fejlesztési költségeikkel. Az olasz arra is emlékeztetett, hogy ritkán élnek a vétó jogával, és alaposan meggondolják, mikor nyúljanak ehhez az eszközhöz. „Utoljára még Jean Todt alkalmazta sok évvel ezelőtt” – közölte.

Nem tetszik, de nem támadják

A sport világában életszerűtlennek tűnő vétójog megfontolt használata és a Ferrari történelmi jelentőségének elfogadása lehet az oka annak, hogy a sajtótájékoztatón résztvevő ellenfelek nyíltan nem tiltakoztak a vétó lehetősége ellen, még ha Claire Williams utalt is arra, hogy nem értenek egyet vele. „Szerintem ez van. Ahogy a Forma-1-ben sok mással kapcsolatban is, benne van a szabályokban”, majd hozzátette „a Williams mindig is a szabályok szerint járt el.”

Williams kitért arra, hogy a Ferrari ritkán él e lehetőséggel, és rámutatott, hogy ezúttal meg is indokolták, miért döntöttek a vétó mellett. Toto Wolff a Mercedes részéről úgy vélte, a Ferrari „50-60 éves részvételével elnyerte ezt a történelmi jogot”, de szerinte „a kérdés az, hogy a vétó-e a legalkalmasabb módszer arra, hogy ezt elismerjék.” Ő viszont úgy látja, „a Ferrarinak kell, hogy joga legyen más véleményre, és ki is kell tudniuk fejezni azt másként, mint azok, akik 10 perce vannak itt.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!