Vágólapra másolva!
A csapat vezetősége dicsérte a Szocsiban kipróbált új erőforrást, a hátralévő versenyeken a finomhangolás lesz a cél. A McLaren Austinban aerodinamikai újításokat is bevet majd.

A McLaren az Orosz Nagydíjon új motort szerelt be Fernando Alonso autójába, amelynek fejlesztéséhez a Honda felhasználta az idei utolsó négy zsetonját. A spanyol Szocsiban csak a pénteki szabadedzésen használta az új erőforrást, élesben a hétvégi USA Nagydíjon fogják először bevetni.

A Honda F1-es programjának főnöke, Jaszuhisza Arai az eddigi adatok alapján úgy véli, a fejlesztésekkel újabb lépést tettek a helyes irányba, amit a McLaren vezetősége is megerősített. Elismeri azonban, hogy még sok munkára van szükségük, mire ki tudják hozni a maximumot az új motorból.

Szocsiban még csak Alonso próbálta ki az új Hondát, és ő is pénteken - az időmérőn és a versenyen már a régit használta Forrás: AFP

"A hátralévő versenyeken az lesz a célunk, hogy minél több adatot gyűjtsünk, főleg a két héttel ezelőtt, Szocsiban bevetett új erőforrásunkról" - nyilatkozta Arai. "A csapat megerősítette, hogy jó irányba haladunk a fejlesztésekkel, ezért a hátralévő négy versenyen a motor finomhangolásán dolgozunk majd."

Arai elárulta, a McLaren a hétvégén nem csak az új motort próbálgatja majd. "Érdekes lesz látni, hogy a motoron végzett fejlesztéseink hogyan fognak együttműködni a hétvégén bevetésre kerülő új aerodinamikai csomaggal" - mondta.

Biztató jelek

Az Orosz Nagydíjon a McLaren mindkét versenyzőjét pontszerző helyen intették le, de Alonsótól később elvették a 10. helyet. A csapat versenyigazgatója, Eric Boullier elismerte, nem lehetnek "túlságosan elégedettek" a megszerzett két ponttal, de a hétvége során látott biztató jeleket.

"A pontszerzés tükrözi a McLaren-Honda minden egyes alkalmazottjának rendíthetetlen munkáját" - jelentette ki. "Folyamatosan a jobb megbízhatóságért és a problémamentes hétvégékért dolgozunk. Austinba egy biztató verseny után utazunk, és a szezon végéhez közeledve ki vagyunk éhezve egy újabb pozitív teljesítményre."

Boullier tisztában van vele, hogy a motorerő-igényes austini pálya a gyors egyenesekkel és kanyarokkal nem kedvez a McLarennek, de szerinte nem is reménytelen a helyzetük. "A kanyargós, precíz vezetést igénylő szakaszokon erősebbek lehetünk, ezért ezt figyelembe véve állítjuk majd be az autónkat. Megpróbálunk mindent kihozni a lehetőségeinkből" - ígérte.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!