A csapatokon csattan a korábbi szezonkezdés

Forma-1, Felipe Massa, Williams, Jerez teszt
Williams F1 Collateral Filming Days 2015 Jerez, Spain. 7th - 8th February 2015 Team Photography. Felipe Massa, Williams FW37 Mercedes. Photo: Malcolm Griffiths/Williams F1. ref: Digital Image A50A9609_MASSA
Vágólapra másolva!
Rob Smedley szerint az istállók fel tudnak készülni az előrehozott előszezonra, de ennek komoly anyagi vonzatai lesznek. Az első teszten alkatrészhiány is várható.

A Forma-1 2016-os idénye az eredeti tervek szerint áprilisban kezdődött volna, de a szeptemberben nyilvánosságra hozott versenynaptárban már március 20-i dátummal szerepel az idénynyitó Ausztrál Nagydíj. A dátummódosítás a téli tesztekre is hatással van: a tervezettnél 8 nappal korábban, február 22-én lehet majd először kipróbálni az új autókat Barcelonában.

A Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley biztos benne, hogy a csapat a korábbi időpontra is fel tud készülni, de az átszervezések és a feszítettebb munkatempó miatt a vártnál nagyobb kiadásokra számít.

"Egyértelműen érezni fogjuk a hatását" - mondta. "Már elkészült a tervünk, és el is kezdtük a megvalósítását. Most mindent újra kell terveznünk, ami extra költségekkel jár."

A tesztelést is előrébb hozták a versenynaptár átütemezése miatt Forrás: Williams

A brit mérnök ugyanakkor bízik benne, hogy a Williams teljesítményét nem fogja befolyásolni a korábbi kezdés, legfeljebb az első tesztnapokon a tervezettnél kevesebb alkatrésszel kell majd megoldaniuk a feladatokat. "A változások nem befolyásolják, hogy mikor mutatjuk be az új autónkat, illetve milyen állapotban lesz az első teszten és az ausztráliai versenyen" - nyilatkozta.

"Az autónk tervezésével kapcsolatos céljainkat nem akarjuk megváltoztatni, így viszont a gyártási tervet kell átírnunk. Ez minden csapat számára többletköltséget jelent majd" - magyarázta Smedley. "Valószínűleg kicsit kevesebb alkatrészünk lesz az első teszten, mint szeretnénk, de ebbe bele kell törődnünk. A levegőből nem tudunk alkatrészeket elővarázsolni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!