Vágólapra másolva!
Mindenképpen versenyezni szeretne jövőre, a Lotusnál vagy a Manornál köthet ki. Valószínűleg Vandoorne lesz az új tartalékversenyző, aki emellett Japánban is versenyezhet.

Kevin Magnussen tavaly végigversenyezte az idényt a McLarennél, de a télen át kellett adnia a helyét Fernando Alonsónak. A fiatal dán idén a McLaren tartalékversenyzőjeként utazott el a nagydíjakra, de nem titkolta, hogy jövőre már nem elégszik meg ezzel a pozícióval, valahol mindenképpen versenyezni szeretne.

A McLarennél azonban jövőre nem lesz üresedés, a csapat pedig már korábban jelezte, hogy elengedik Magnussent, ha máshol akar versenyezni. A csapat végül múlt héten közölte a dánnal, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését. "Csak egy rövid bekezdést küldtek emailben, amelyben leírták, hogy a jövőben nem számítanak rám. Pont a születésnapomon érkezett meg" - mondta Magnussen, aki számított a döntésre. "Korábban leszögeztem, hogy mindenképpen versenyezni szeretnék jövőre."

"Az idei év nagyon bosszantó volt. 6 éves korom óta versenyzek, ez a munkám, ez határoz meg engem. A versenyzés az életem" - jelentette ki. "Még mindig az a célom, hogy a Forma-1-ben maradjak. Tudom, hogy kell futamokat és bajnokságokat nyerni, és továbbra is F1-es világbajnok szeretnék lenni. Ez nem változott."

Magnussen korábban az új Forma-1-es csapattal, a Haasszal is tárgyalt, azonban ők már bejelentették Romain Grosjean szerződtetését, a második ülést pedig valószínűleg a Ferrari tesztpilótája, Esteban Gutiérrez fogja megkapni. Magnussen a Lotus listáján is szerepel, itt várhatóan Jean-Eric Vergne-nyel és a csapat idei tartalékversenyzőjével, Jolyon Palmerrel kell megküzdenie az ülésért. Az sem kizárt, hogy a 23 éves dán a Manor versenyzője lesz – a jövőre Mercedes motorokat használó kis csapat autóira azonban Pascal Wehrlein és a két jelenlegi pilóta, Will Stevens és Alexander Rossi is pályázik.

Magnussen több csapattal is tárgyal Forrás: AFP

Magnussen tavalyi csapattársa, Jenson Button mindenesetre úgy véli, a dán kétségkívül megérdemel egy helyet a Forma-1-ben. „Az a Kevin, akit a 2014-es szezon kezdetén láttam, az év végére nagyon megváltozott" – emlékezett vissza a dán BT napilapnak nyilatkozva. „Rengeteget tanult az együtt töltött 12 hónap alatt, és gyakran olyan gyors volt, hogy engem is a határaimig, vagy azokon túlra hajszolt."

„Nem tudom, mennyi esély van rá, hogy ő foglalja el az egyik üres helyet a Forma-1-ben, de az igazolható versenyzők közül egyértelműen ő a legjobb. Én nagyon ajánlom őt minden olyan csapatnak, amely még versenyzőket keres" – jelentette ki Button. „Nemcsak ahhoz elég jó, hogy a Forma-1-ben versenyezzen – arra is képes lenne, hogy sikerre vezessen egy istállót."

Vandoorne Japánban versenyezhet

A McLaren közben mindent megtesz azért, hogy helyet találjon a fiatal tesztpilótájának, Stoffel Vandoorne-nak. A GP2 újdonsült bajnokát a fiatal generáció egyik legnagyobb tehetségének tartják, de egyáltalán nem biztos, hogy jövőre már debütálhat a Forma-1-ben. A McLaren a Manorral és a Renault-val is tárgyal a 23 éves versenyző leigazolásáról, és nemrég maga Vandoorne is azt mondta, hogy „jó esélyei" vannak az F1-es szerződésre.

„A következő GP2-es verseny több mint egy hónap múlva lesz, ezért el tudom kezdeni a felkészülést a következő idényre" – mondta a szocsi hétvégén. „Sajnos egyelőre semmi nem dőlt el, de optimista vagyok. Úgy érzem, remek lehetőségeim vannak – a következő napok kulcsfontosságúak lesznek a jövőm szempontjából."

Amennyiben Vandoorne nem kap helyet a rajtrácson jövőre, a McLaren tartalékversenyzői szerepét versenyzéssel is kombinálhatja: a McLaren állítólag az elsőszámú japán együléses bajnokságban, a Super Formulában szerezne neki helyet. A kizárólag japán pályákon rendezett bajnokságban Honda motoros autóval versenyezhetne, ráadásul nem esne ki a ritmusból, ami később megkönnyíthetné az F1-es debütálását.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!