Társoldalunk:
Hírlevél

Ecclestone V6-os ikerturbót intézne a Red Bullnak

2015.10.15. 18:23

Sajtóértesülések szerint azt próbálja elérni, hogy a csapatnak ne a jelenlegi hibrid hajtásláncok valamelyikét kelljen megvásárolnia. Állítólag már létezik is egy ilyen motor.

Lehetséges, hogy a Red Bull 2016-ban nem is a Ferrari, a Mercedes vagy a Renault hibrid motorjaival fog indulni a Forma-1-ben. A Motorsport.com szerint legalábbis Ecclestone – aki Szocsiban azt állította, az energiaitalos cég csapatainak sorsa „rendeződött" – azt próbálja elérni, hogy egy 3,5-literes V6-os, hagyományos KERS-szel felszerelt ikerturbót használhassanak. Habár egy ilyen fejlesztését már késő lenne elkezdeni, a lap úgy tudja, létezik belőle egy független cég által készített, a polcról levehető változat.

Ez a forgatókönyv nem lenne ismeretlen: a mezőny az 1980-as években is párhuzamosan használta a kisebb turbó- és a nagyobb szívómotorokat. A teljesítményüket természetesen ki kellene egyensúlyozni, de amikor az ötlet áprilisban először merült fel, Christian Horner azt mondta, ez szerinte nem lehetetlen feladat.

Milyen motort kap végül a Red Bull?Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Clive Mason

„Volt már rá példa" – emlékeztetett. „Bizonyos pályákon az egyik, a többin a másik fajta motor lehetne a versenyképesebb, ami változatosabbá tehetné az erőviszonyokat. Mindenképpen érdemes beszélni róla, mert érdekes koncepció."

A megvalósítása azonban komoly akadályokba ütközne. A szabályzat jelenleg csak az 1,6-literes hibrid turbók használatát teszi lehetővé, és a 2016-ra történő módosításához az összes csapat, valamint az FIA egyetértésére is szükség lenne. Márpedig nem valószínű, hogy a gyártók, miután súlyos százmillió eurókat áldoztak a bonyolult hibridek kifejlesztésére, szívesen versenyeznének egy leegyszerűsített motor ellen.

Miért veszélyes, hogy a Red Bullnak nincs motorja?

És ha az FIA áldását adná a tervre, az sokak szemében felérne annak a beismerésével, hogy a hibridek koncepciója kudarcot vallott, amibe a szervezet elnöke, Jean Todt valószínűleg soha nem menne bele.

Lehet viszont, hogy Ecclestone csak azért dobta be az ötletet, hátha így mégis sikerül rávennie a Mercedest vagy a Ferrarit a Red Bullnak való motorszállításra, amitől eddig elzárkóztak. Azt ugyanakkor nem tagadja, hogy politikai céllal is elszakítaná a nagy független csapatot a gyártóktól, és szerinte szükség lenne egy független motorszállítóra is.

„Ha a csapatodat a Mercedes látja el motorokkal, és szavazni akarnak valamire, neked is arra kell feltenned a kezedet, amire ők akarják" – mutatott rá. „Különben lehet, hogy nem kapsz olyan motort, mint szeretnél. Szükségünk van egy újabb Cosworth-ra. Alapvetően ez kell. Akkor majd bármelyikünk indíthat egy csapatot, és szerezhet tőlük egy motort. Most nem."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!