Vágólapra másolva!
A Mercedes főnöke szerint a következő években is a két pilóta párharcáról szólhat a Forma-1. Már várja, hogy jövőre egy még erősebb Ferrari ellen harcolhassanak.

Lewis Hamilton az Orosz Nagydíjon pályafutása 42. Forma-1-es futamgyőzelmét aratta, amivel utolérte Sebastian Vettelt az örökranglistán. Jelenleg a világbajnoki tabella első két helyén is ez a két versenyző áll, noha Vettelnek már csak matematikai esélye van a bajnoki címre.

A Mercedes ügyvezető igazgatója, Toto Wolff úgy véli, Hamilton és Vettel párharca még évekig folytatódhat. „Mindketten nagyon ütőképes autót vezetnek, a sport egyik nagy rivalizálása lehet az övék" – nyilatkozta az osztrák, aki Nico Rosbergről sem feledkezett meg. „Lewisnak a csapaton belül is van egy erős riválisa, ez mindenképpen jó."

Vettel és Hamilton eddig ugyanannyi győzelmet aratott az F1-ben Forrás: AFP

Noha a Mercedes idén is uralta a mezőnyt, és már a konstruktőri világbajnoki címet is bezsebelte, a Ferrari gyakran közel tudott hozzájuk kerülni, és három futamgyőzelmet is arattak. Wolff szerint a Ferrari folyamatos fejlődését jelzi az is, hogy Vettel Szocsiban Rosberg elé került a tabellán, ezért jövőre is számolni kell velük. Azt állítja, nem bánná, ha szorosabb küzdelemben kellene megvédeniük a címüket.

„A sport szempontjából nagyszerű lenne, ráadásul mi is keményebben hajtanánk, és az ellenfeleink is" – magyarázta. „Arra számítunk, hogy a Ferrari jövőre nagyon erős lesz. Nagyon jó formába kerültek, ráadásul a vártnál korábban. A mostani verseny végén is láthattuk, milyen gyors volt Sebastian autója, és milyen jól bánt a gumikkal."

„Nagyon jó szakemberek dolgoznak náluk, és remek autót építettek. Már várjuk, hogy jövőre fantasztikus csatákat vívhassunk ellenük."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!