Vágólapra másolva!
A világbajnokság elsőszámú esélyese szerint nem lő túl a célon, amikor magánéletében gyakran partikon vesz részt, és kijelentette, jelenlegi teljesítménye az erőfeszítései és a privát életének tökéletes összhangjából adódik.

Rajt-cél győzelemmel tett újabb lépést a világbajnoki címének megvédése felé Lewis Hamilton a múlt hétvégi Japán Nagydíjon, a héten viszont ismét a pályán kívül hívja fel magára a figyelmet, mivel ellátogat a Párizsi Divathétre. Hamilton idei szezonja erről a kettősségről szól, hiszen a futamokon remek teljesítményt nyújt, de a bulvárlapokba is gyakran bekerül. Utóbbi viszont nem vonja el figyelmét sportpályafutásától.

„Minden hétvégén teljesítenem kell, mert minden alkalom új esély a többieknek, hogy elkapjanak, vagy több pontot szerezzenek nálam” – nyilatkozta a Daily Mailnek. „Minden alkalommal a legjobb formámat kell nyújtanom, és engem is meglep, hogy erre hogyan lehetek képes. Élvezem az életet az autón kívül, amikor pedig beülök, jobban vezetek, mint valaha. Nehéz megtalálni az élet összhangját, de nekem ez most kiválóan sikerült. Csodásan érzem magam, jobb nem is lehetne” – jelentette ki.

Hamilton szerint összhangban van az élete és a munkája Forrás: Mercedes AMG Petronas

Hamiltonról az idén rengeteg felvétel jelent meg különböző fesztiválokról és bulikról, annyira belevetette magát a szórakozásba, hogy az már Bernie Ecclestone szerint sem tesz jót neki, pedig az F1 ügyvezetője korábban pártolta honfitársa életformáját. Hamilton viszont úgy véli, amikor kell, önmérsékletet tanúsít, és mindig megteszi a szükséges erőfeszítéseket annak érdekében, hogy sikeres lehessen az F1-ben.

„Amikor megérkeztem Tokióba, kaptam egy üzenetet Jenson (Buttontól), és a többiektől, hogy menjünk bulizni, de nem tartottam velük, mert továbbra is nagyon összpontosítok” - mondta. „Még Szingapúrban is, ahol sokan ébren maradtak, én reggel 6-kor lefeküdtem, úgyhogy továbbra is áldozatokat hozok. Rengeteg haverom ott volt, úgyhogy partizhattam volna, de inkább korán aludni mentem. Élvezem az életet, és a kemény munka gyümölcsét. Továbbra is keményen edzek, és soha sem éreztem, hogy túllőttem volna a célon” – utalt az életformájára.

Rosberg tudja, hogy puhánynak tartják

A világbajnoki címvédő magabiztosságát az is táplálja, hogy csapattársa, Nico Rosberg a tavalyi Belga Nagydíjon történt ütközésük óta csak igen ritkán tudja felvenni vele a versenyt. Erre a korábbi négyszeres világbajnok, Alain Prost is rámutatott, aki a Canal+-nek kijelentette: „Számomra létezik egy Spa előtti, és egy Spa utáni Rosberg. Gyakorlatilag kettes számú pilóta lett, mert nem tudott talpra állni” – utalt arra, hogy a Mercedes vezetése a német nyakába varrta a felelősséget.

Rosberg Japánban – Hamilton hibáját kihasználva – megszerezte a pole pozíciót, de a brit már a rajtnál faképnél hagyta, esélyt sem hagyva neki a győzelemre. „Tudom, hogy az emberek mit gondolnak rólam, például azt, hogy túl puhány vagyok” – ismerte el. „Vannak viszont szabályok a csapatnál, amiket követnünk kell, miközben harcolunk. Úgy viselkedtem, ahogy azt elvárják tőlem, mivel ha összeütközünk, akkor a csapat nulla ponttal zár” – magyarázta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!