Vágólapra másolva!
A Ferrari mindkét versenyzője úgy véli, több volt az autójában a szuzukai időmérőn, de a Q3 végén lengetett piros zászlók miatt ezt nem tudták megmutatni. Vettel már a rajtnál előrébb kerülne.

A Ferrari versenyzői a 4. és a 6. helyet szerezték meg a Japán Nagydíj időmérőjén, és ezzel annak ellenére sem teljesen elégedettek, hogy tudják, a Mercedes ellen ezúttal esélyük sem volt. Sebastian Vettel ugyan nem keseredett el a 4. helye miatt, Kimi Räikkönen azonban úgy véli, a Danyiil Kvjat balesete miatt lengetett piros zászlók nélkül akár három hellyel is előrébb végezhetett volna.

Vettel a Q3-ban annak ellenére előzte meg Räikkönent, hogy az időmérő első két szakaszában a finn bizonyult jobbnak. „Az első két etapban még nem tudtam felvenni a ritmust, kicsit küszködtem" – ismerte el a német. „Az edzés végére életre kelt az autóm, sokkal elégedettebb voltam vele. Több is volt az autóban, de így is elégedett vagyok a körömmel."

„A pálya állapota folyamatosan javult, ezért lett volna esélyünk a javulásra, de összességében elég nehéz edzés volt" – mondta Vettel, aki Nico Rosbergtől több mint 6 tizedet, az előtte végző Valtteri Bottastól pedig 2 tizedet kapott a Q3-ban. „Szerettem volna több kört megtenni, de spórolni akartunk a gumikkal."

Räikkönen a Q1-ben és a Q2-ben is jobb volt Vettelnél Forrás: AFP

Vettel azonban nem bánkódik túlságosan, szerinte a 3. helynél egyébként sem tudtak volna előrébb végezni. „A Mercedes visszatért a szokásos formájához, sajnos megint azt a teljesítményt nyújtják, amit egész évben láttunk tőlük" – mondta. „Holnap is ők lesznek az legerősebbek, de mi is mindent megteszünk majd, bár valószínűleg a Red Bull-lal és a Williamsszel is harcolnunk kell. Remélhetőleg olyan jól sikerül a rajtom, mint Szingapúrban, és máris jobb helyzetbe kerülhetek."

Räikkönen csalódott

Räikkönen 1 tizeddel maradt el a csapattársától a Q3-ban, de úgy érzi, a második körében sokkal gyorsabb lehetett volna. „Kicsit csalódott vagyok, mert úgy érzem, a 3. helyhez is elég jó volt a tempóm" – nyilatkozta. „Biztos vagyok benne, hogy javíthattam volna, hiszen a Q2-ben is gyorsabb voltam, mint az első Q3-as körömben. Először egyébként egy kevésbé jó gumiszettet tettünk fel az autómra, a második körre pedig nem került sor."

„Nehéz megmondani, mire számíthatunk a holnapi versenyen, hiszen száraz pályán senkinek nem volt lehetősége hosszú etapokat futni. De szerintem jók leszünk – ha mindent jól csinálunk, pozíciókat nyerhetünk. Megpróbálok már a rajtnál előrelépni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!