Vágólapra másolva!
Nem szerződik át a Renault-val tárgyaló Lotushoz, pedig állítása szerint ez is valós lehetőség volt. Button most azt mondja, még nem döntött a jövőjéről.

A 2016-os pilótakirakós egy újabb darabja került a helyére szerdán éjjel, amikor a Force India bejelentette, hogy 1+1 évre meghosszabbította Sergio Pérez szerződését. A 25 éves mexikói versenyzőt hírbe hozták a jövőre várhatóan Renault-vá átalakuló Lotusszal is, ahonnan Romain Grosjean várhatóan az új Haas csapathoz távozik, de végül inkább az eddigi alakulata mellett döntött.

A Telmex és a Telcel támogatását élvező Pérez azt állította, a Lotus „komoly lehetőség" volt számára, mégis úgy érezte, a Force Indiával jár a legjobban, ahol már 2014 óta versenyez. „Érzem a csapatban rejlő potenciált és pozitív energiát, amely önbizalommal tölt el" – mondta. „Szerintem továbbra is szép eredményeket érhetünk el együtt, és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy előremozdítsam a csapatot."

Pérez marad a Force Indiánál Forrás: Sahara Force India/xpbimages.com/Xpb.Cc

Pérez, aki jelenleg 9. az egyéni összetettben, három hellyel megelőzve a már korábban hosszabbító Nico Hülkenberget, hozzátette, hogy mivel rendeződött a jövője, mostantól „a fontos dolgokra" koncentrálhat. A Force India főnöke, Vijay Mallya szerint jelenleg csúcsformában van. „Már eddig is fantasztikusan dolgozott nálunk, és tudjuk, hogy ha ütőképes autót kap tőlünk, el tudja végezni a feladatot" – mondta. „Nagyszerű a hozzáállása, és soha nem adja fel – ez a harci szellem jól illik a csapatunkhoz."

Button kivár

Habár Pérez régi csapattársa a McLarennél, a veterán Jenson Button a múlt hétvégén, Szingapúrban célzott rá, hogy döntött a jövőjéről, és úgy hírlett, a szezon végén felhagy az F1-gyel, aztán a WEC-ben folytathatja a pályafutását a Porschével, Szuzukában azt mondta, még „jó tárgyalásokat" folytat jelenlegi alakulatával.

„Sajnos azt kell mondanom, hogy kénytelenek várni egy kicsit a bejelentésig" – nyilatkozta. „Jövőre nagyon sok lehetőségem van. Ennél többet egyelőre nem árulhatok el."

A Honda motorral küszködő McLarennek ugyan 2016-ban is opciója van Button szolgálataira, de nem valószínű, hogy maradásra kényszerítenék, ha az F1-ben eltöltött tizenhat szezon után távozni szeretne.

A csapatok jelenleg ismert 2016-os felállása:
Normál betűvel szedve a biztos, dőlttel a valószínű, kérdőjellel jelölve a lehetséges pilóták

Mercedes – Hamilton/Rosberg
Ferrari – Vettel/Räikkönen
Williams – Bottas/Massa
RedBull – Ricciardo/Kvjat
Force India – Hülkenberg/Pérez
Lotus – Maldonado/?
Toro RossoVerstappen/Sainz
Sauber – Ericsson/Nasr
McLaren – Alonso/Button?, Vandoorne?
Manor - ?
HaasGrosjean/?

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!