Vágólapra másolva!
Hat hónap börtönt is kaphat a Szingapúri Nagydíj alatt a pályára besétáló brit férfi, akit a hatóságok letartóztattak, és mivel a tetemes óvadékot nem tudta kifizetni, lefoglalták az útlevelét is.

A Kínai Nagydíj után a szingapúri futamot is megzavarta egy pályára besétáló civil. Ezúttal a verseny 37. körében tűnt fel az Esplanade Drive nevű szakaszon a 27 esztendős, brit útlevéllel rendelkező Yogvitam Pravin Dhokia, aki fotókat készített a pályán nagy sebességgel haladó autókról, és a zártláncú kamerarendszer felvételei szerint keresztben át is futott az aszfaltcsíkon.

A Safety Cart beküldték a pályára, és a hatóságok nem sokkal később elfogták a férfit. A Sky Sports helyi sajtóértesülések alapján arról számolt be, hogy Dhokia munkanélkülinek vallotta magát, és nem tudta kifizetni a 15000 szingapúri dollárnak (kb. 3 millió forint) megfelelő óvadékot, mivel minden pénzét elköltötte az utazás költségeire.

Dhokia útlevelét lefoglalták, és az október 6-án esedékes újabb tárgyaláson akár hat hónap börtönbüntetést vagy 2500 szingapúri dolláros (kb. 491 ezer forintos) pénzbüntetést kaphat. A futam után a győztes Sebastian Vettel „őrültnek” nevezte a férfit, a 2. helyezett Daniel Ricciardo pedig úgy vélte, a verseny váratlan megzavarása és a Safety Car pályára lépése miatt vesztette el a győzelmi esélyeit.

A csapatfőnökök közül többen is hangot adtak az aggodalmuknak, a Red Bullt vezető Christian Horner és a Mercedest irányító Toto Wolff is felszólalt a veszélyes tett miatt. Utcai pályán egyébként nem gyakoriak a hasonló esetek, az elmúlt negyven évben dokumentált hasonló kihágások mind épített helyszíneken fordultak elő.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!