Vágólapra másolva!
A Stratégiai Munkacsoport betiltaná a szélcsatornák használatát az F1-ben, de még olyan istállók is ellenzik a javaslatot, amelyek tagjai a testületnek. A Williams nem számít költségcsökkenésre a tiltástól, és a pénzt is elköltenék máshol, a Mercedes szerint pedig egyszerűen szükség van a drága létesítmények üzemeltetésére.

Ismét előfordulhat a jelenség a Forma-1-ben, amely során a Stratégiai Munkacsoport bejelenti egy szabályváltozás tervezetét, majd több istálló, köztük a munkacsoport tagjai is cáfolni kezdik a szabály ésszerűségét vagy megvalósulását. Ez a nyáron már így alakult a tankolások esetleges bevezetésével, most pedig a szélcsatornákat tiltaná be a munkacsoport, a csapatok viszont ellenzik, hogy leálljanak a költséges létesítmények üzemeltetésével.

„Átfogóan elemeztük a szélcsatorna működtetésének költségeit, és megnéztük, hogy mennyit spórolnánk, ha leállítanánk. A számok korrelálnak azokkal, amelyekről szó van mostanában” – nyilatkozta Claire Williams. „Minimális összeget takarítanánk meg. Az F1-es csapatok egyébként is elköltenek minden pénzt valahol, amit bárhol meg tudnak spórolni” – jelentette ki a Williams csapatfőnök-helyettese.

A Red Bull Racing szélcsatornája, a Toro Rossónak is van külön sajátja Forrás: GEPA pictures/Gepa/ Franz Pammer

Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója szerint a biztonság szempontját is figyelembe kell venni, mivel egy esetleges betiltás arra kényszerítené a csapatokat, hogy a pályán kísérletezzenek az új karosszériaelemekkel. Az osztrák menedzser emellett arra is rámutatott, hogy szükség van a különböző szoftverek által generált adatok ellenőrzésére is, és ezt nem csupán a versenyzés terén tapasztalják.

„Mi utcai autók gyártásával foglalkozunk, és nemrég üzemeltünk be egy vadonatúj szélcsatornát Stuttgartban, mert erre szükség van ahhoz, hogy egy autót kibocsássunk az utakra, és visszaigazoljuk a CFD eredményeit, valamint összefüggéseket tárjunk fel. Ez biztonsági kérdés is, nyilvánvaló, hogy a Forma-1-nek nem kellene játszótérré válnia, ahol vicces kísérleteket hajtunk végre opportunista okokból” – jelentette ki.

A Mercedes-Benz utcai autók számára épített szélcsatornája Sindelfingenben Forrás: Daimler

Ezt alátámasztotta egy független istálló, a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost is. Az olaszok az Egyesült Királyságban üzemeltetnek szélcsatornát, mert elmondásuk szerint szükségük van erre. „A versenypálya és a CFD közötti korreláció – legalábbis a Toro Rossónál – nem jutott még olyan szintre, hogy hiteles eredményeket kapjunk, folyamatosan tesztelnünk kell a szélcsatornával, hogy tudjuk, milyen irányba induljunk el, úgyhogy szükségesnek tartom” – érvelt az osztrák.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!