Vágólapra másolva!
Bár számít arra is, hogy a Red Bull pénteki tempója ellenére a Mercedes végül mindenkiből „hülyét csinál” majd az időmérőn.

Miután a két Red Bull Kimi Räikkönen Ferrariját közrefogva megszerezte az 1. és 3. helyet a Szingapúri Nagydíj péntek esti, már villanyfénynél rendezett szabadedzésén, Daniel Ricciardo a pole pozíció megszerzését tűzte ki célul maga elé, bár elismerte, hogy tart az idén eddig az összes versenyen az első rajtkockából induló Mercedestől.

Az Ezüstnyilak ezúttal némi meglepetésre a Ferraritól is lemaradtak. „Remélem, hogy ez a valódi tempójuk" – mondta Ricciardo, aki még egy F1-es időmérőt sem nyert meg. „De az igazat megvallva nem foglalkozom velük. Biztos vagyok benne, hogy fel fogják tekerni a motort, és megtalálják az előre vezető utat. Mi a pole-ra fogunk hajtani, de hogy sikerül-e megkaparintanunk, az egy másik kérdés. A Mercedes szerintem mindenkiből hülyét fog csinálni – csak annyit tehetünk, hogy megpróbálunk minél feljebb kapaszkodni a rajtrácson."

Ricciardo a pole-ra hajt Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Clive Rose

Ricciardo, aki 114 ezredmásodperccel kapott ki csapattársától, a pályafutása során először az élen végző Danyiil Kvjattól, ugyanakkor azt mondta, még gyorsabb is lehetett volna, ha az időmérő-szimulációja során nem akadályozza a forgalom. „Az autónk jónak tűnt, a várakozásainknak megfelelően remekül megy ezen a pályán" – jelentette ki. „Az este még finomhangolni fogjuk."

Kvjat az üzemanyagrendszerrel kapcsolatos probléma miatt délután alig 8 kört tett meg, ezért különösen ígéretesnek találta, hogy este ő autózta a legjobb időt, bár azt mondta, nincsenek konkrét elvárásai az időmérővel kapcsolatban.

„Kellemes érzés először az első helyen végezni, de holnapig az összes csapat keményen igyekszik majd, úgyhogy akkor újra kell értékelnünk a helyzetet" – vélte. „Remélhetőleg át tudjuk menteni a tempónkat holnapra, ez azonban nem lesz egyszerű."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!