Vágólapra másolva!
Az újat, amelyikről az Olasz Nagydíj szombat délelőttjén még azt hitték, tönkrement. Úgy tűnik, nem kell motorcsere miatti büntetéstől tartania.

Nico Rosberg a hétvégi Szingapúri Nagydíjra visszakapja azt az új specifikációjú motorját, amelyet Monzában a harmadik szabadedzés után szereltek ki az autójából. Az olajba keveredve vizet találtak, és mivel a helyszínen nem volt lehetőség alaposabb vizsgálatra, attól tartottak, a motor hengerfejes lett – de azóta kiderült, hogy a félelmük alaptalan volt, írja az Auto Motor und Sport.

Ez jó hír Rosberg számára, aki így Szingapúrtól ugyanúgy az idei harmadik hajtásláncát használhatja majd, mint a csapattársa, Lewis Hamilton, ezért egyelőre nem fenyegeti az a veszély, hogy egy rajtbüntetést érő ötödik egységet is kapnia kell a szezon vége előtt. Igaz viszont, hogy a világbajnoki reményei jórészt már Monzában elszálltak, amikor az autójába az időmérőre és a versenyre visszaszerelt régi specifikációjú motor – a német lap szerint 3615 km teljesítése után – dugattyúhiba miatt elfüstölt.

Rosbergnek nem lesz szüksége 4. motorra Szingapúrban Forrás: AFP

A Mercedes menedzsmentje azt állította, az állítólag főleg a hengerfejet érintő új fejlesztések a teljesítményt egyelőre nem növelték, csak a 2016-os specifikációt készítették elő, illetve a Petronas új üzem- és kenőanyagaihoz tették alkalmassá a motort. Erről azonban nem mindenki van meggyőződve: a Mercedesek óriási előnye a szabadedzéseken az időmérőre feltételezések szerint csak azért fogyott el, mert a csapat inkább visszavette a teljesítményt, nehogy túlságosan elárulja magát.

Habár Monzában az Origo GPhírek-nek a Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley még azt mondta, nem tudják biztosan, megkapják-e az új hajtásláncot az idén, az Auto Motor und Sport szerint a Mercedesnek szándékában áll az ügyfélcsapatait is ellátni vele, és már csak a gyártói kapacitáson múlik, hogy ezt mikor tudják megtenni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!