Vágólapra másolva!
Szeretne a Lotusnál maradni, de a bizonytalan anyagi helyzet miatt fontolgatja a csapatváltást. Az amerikaiak a hónap vége előtt döntenének a pilótáikról.

Jövőre bővül a Forma-1 mezőnye, a NASCAR-ban is csapattulajdonos Gene Haas Európában is szerencsét próbál. Az amerikaiak már gőzerővel készülnek az első F1-es idényükre, de még egyetlen pilótával sem sikerült megállapodniuk. Korábban elmondták, van egy körülbelül tíz nevet tartalmazó listájuk, és tapasztaltabb versenyzőkkel is tárgyalnak.

Az elsőszámú jelöltjük Nico Hülkenberg volt, a Force India azonban a múlt héten bejelentette, hogy további két szezonra hosszabbítottak a némettel. A Haas azonban nem adja fel, továbbra is egy nagynevű pilóta átcsábításán fáradoznak: az Olasz Nagydíj hétvégéjén felröppent hírek szerint Romain Grosjean a legújabb kiszemeltjük.

Noha a francia korábban többször is elmondta, hogy szeretne a jelenlegi csapatánál, a Lotusnál maradni, az istálló bizonytalan helyzete miatt más ajánlatokat is meghallgat. Még mindig nem biztos ugyanis, hogy a Renault felvásárolja a Lotust, a franciák segítsége nélkül pedig kérdéses a csapat túlélése.

Grosjean állítólag tárgyal az új istállóval Forrás: AFP

A Motorsport.com információi szerint a Haas már fel is vette a kapcsolatot Grosjeannal, és tárgyalnak egy esetleges szerződésről. Az új istálló korábban kijelentette, legalább egy olyan versenyzőt szeretnének leigazolni, akinek többéves tapasztalata van a Forma-1-ben. Grosjean 2012 óta rendszeres tagja a mezőnynek, és eddigi 10 dobogós helyezésével elismert pilótának számít.

A Haas listáján olyan versenyzők is szerepelnek, akik jelenleg nem versenyeznek az F1-ben, de legalább egy szezont teljesítettek – a Ferrari tesztpilótái, Jean-Eric Vergne és Esteban Gutiérrez mellett állítólag Kevin Magnussennel is tárgyalnak.

Szeptemberben döntenének

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner ismét megerősítette, hogy legkésőbb szeptember végéig szeretnék véglegesíteni a 2016-os felállásukat.

„Nagyon fontos döntésről van szó, ezért nem szeretnénk elsietni a döntést, de a szeptemberi határidőt szeretnénk betartani" – mondta a Motorsport.com-nak. „Mindenki tudja, mi a helyzet a pilótapiacon – sokan a jelenlegi csapatuknál maradnak, egyre több darab a helyére kerül. Mi továbbra is a tapasztalt versenyzőkkel tárgyalunk, szeretnénk jó döntést hozni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!