Vágólapra másolva!
A finn úgy véli, a korábbi erőforrásával nem lett volna képes az 5. helyre feljönni az utolsóról. Szerinte a Ferrari Monzában nem lépett nagyot előre, de jó irányba haladnak.

Kimi Räikkönen hiába indult az első sorból az Olasz Nagydíjon, hamar az utolsó helyen találta magát, miután beragadt a rajtnál. Ezután viszont remekül versenyzett, és számos előzést bemutatva az 5. helyig jött előre a verseny végéig. Úgy véli, az előretörésben nagy szerepe volt a Ferrari Monzában bevetett új erőforrásának, amelyhez 3 motorfejlesztési zsetont is felhasználtak.

„A korábbi versenyeken az autók többségét nagyon nehéz volt megelőzni" – nyilatkozta Räikkönen. „Itt sem volt könnyű, de sikerült elmennem mellettük. Még a Force Indiákat is megelőztem, pedig ők nagyon gyorsak voltak az egyenesekben."

Räikkönent meglepte, hogy ennyit előzött Forrás: AFP

„Arra számítottam, hogy kicsit nehezebb dolgom lesz, ezért pozitív meglepetés volt, hogy átverekedtem magam a mezőnyön" – mondta. „Ideális esetben persze nem is lettem volna olyan helyzetben, hogy meg kelljen előznöm őket, de legalább ebben a tekintetben is fejlődtünk – most nem ragadtunk be a többiek mögé, mint néhány idei versenyen."

Räikkönen szerint a monzai fejlesztések nem jelentettek nagy előrelépést, de a nagy motorerőt igénylő pályán különösen hasznosnak bizonyultak. „Egy kis lépést tettünk a helyes irányba" - jelentette ki. „Nem beszélhetünk nagy fejlődésről, de jó irányba haladunk. Ezen a pályán pedig minden a sebességről és a motorerőről szólt, és úgy tűnik, segített nekünk az új erőforrás."

„Elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel, mert mielőtt idejöttünk, nehezebb hétvégére számítottunk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!